József Attila összes versét elmondja Galkó Balázs
Huszonkilenc éve szentelte egynapos zarándokhellyé az amúgy is legendás Fiatal Művészek Klubját Galkó Balázs. A Népköztársaság útja (ma Andrássy út) végén álló lepukkant eklektikus-neoreneszánsz palota földszintjét némiképp átrendezték az alkalomra: a kopott márványoszlopok közé koszlott széksorok kerültek. A felolvasóest „színpadának” egyetlen díszlete 1988 tavaszán maga is szabadságért kiáltó üzenet: egy szavalófülkévé átkeresztelt szavazófülke. Ott állt vagy egy bárszéken ült a színész – s az előtte lévő kottaállványra rakott József Attila-kötetbe sokszor bele sem pillantva mondta (hol lassan mormolva, hol a szavakkal sebesen játszadozva) a költő verseit, időrendi sorrendben. Kora délelőtt a Kedves Jocó!-val kezdte, másnap hajnalban az Íme, hát megleltem zárósoraival fejezte be, láthatóan ólmos fáradtan, ám a megcsináltam mámorával, mégis suttogva: „…legszebb a tél, / annak, ki tűzhelyet, családot, / már végképp másoknak remél.” A teremre ekkor nirvánai csend telepedett, a jelenlévők – akik a nap folyamán ki-be járkáltak a büfébe, vissza a munkahelyükre vagy az iskolába, ahonnan egy-két órára ellógtak – zsigereikben vitték magukkal a versek egymásutániságának csodáját és az egyszeriség bűvös varázsát. Azóta Galkó időnként megismétli a felemelő – testét, lelkét s nem mellesleg állóképességét is igénybe vevő –, profán imádságos ünnepet. A József Attila 112. születésnapjára (ma még: a költészet napjára) időzített litánián 13 remek muzsikus (köztük Dés László, Gőz László, Mandel Róbert, Novák János, Szakcsi-Lakatos Béla) is hozzáteszi a maga zenei értelmezését.
