Régi befektetők búcsúja

Az előző napi tőzsdei záróárhoz képest több mint 5 százalékos diszkonton, 7800 forintos áron adott el intézményi befektetőknek március 23-án 3 százaléknyi OTP-részvényt a francia tulajdonú Groupama, de így is 5 százaléknyi befolyása maradt a nagybankban. A tőzsdei árfolyamok nem követték az ügyletben kialakult árat, átmeneti esés után a kurzus ismét emelkedni kezdett. Az egykori OTP Garancia Biztosítót 2008 őszén megvásárló Groupama annak idején azzal indokolta tulajdonszerzését, hogy az védelmet jelent a magyar pénzintézetnek az esetleges felvásárlási kísérletek ellen. A francia cégcsoport most befektetéseinek sokoldalúbbá tételével magyarázta a kilépést, amelynek révén több mint 64 milliárd forintnyi bevételhez jutott. Közel 40 milliárd forinttal javította likviditási helyzetét a Mol egyik eddigi nagytulajdonosa, a cseh CEZ áramszolgáltató, amely 7,5 százaléknyi pakettjén adott túl március végén, 7 százalék körüli diszkontáron. A vevők szintén intézményi befektetők. A CEZ 2007-ben szerezte meg az olajpapírokat, amikor a Mol az osztrák OMV ellenségesnek tartott felvásárlási célpontjává vált. A Mol és a CEZ közös gázalapú erőmű építését is tervezte, de a projekt nem valósult meg. A Mol tőzsdei jegyzése a jelek szerint szintén csak átmenetileg sínyli meg a diszkontáras értékesítést, mivel a CEZ kiszállása a gazdálkodására nincs hatással.