PFM: Simicskától Rogánig takarítanak
Az egykori Fidesz-pénztárnok, Simicska Lajos üzleti körétől finom oldalmozgással Pintér Sándor bizalmi emberén keresztül Tombor és Rogán köréhez került a takarítási biznisz jókora szelete. Az állami cégek közbeszerzéséből korábban is nagyot hasított a B+N Referencia Zrt., amely most megvette az idén már két takarítási tenderen is sikeresen szerepelt PFM Zrt.-t. A vevő 2015 végéig Simicska Lajos üzleti partnerének, Fonyó Károlynak az irányítása alatt állt. A cégben korábban megfordult Tombor András, Orbán titokzatos tanácsadója is. Egy ideig úgy tűnt, hogy az Orbán–Simicska-szakítás a takarítócégnek is betesz, de a B+N-nek 2015 végén sikerült behúznia több tendert is, köztük a MÁV 11,5 milliárdos megrendelését. Csakhogy addigra Fonyó már megvált a B+N-től, amely újból biztos, kormányközeli kezekbe került: Tombor üzleti partneréhez, Kis-Szölgyémi Ferenchez. A B+N-nel dolgoztat a BKV is, igaz, a fővárosi cégnek az év elején milliós büntetést kellett kirónia a társaságra a jeges megállók miatt. Nem ismeretlen a PFM Zrt. részvényeinek eladója sem. Az adásvételkor a BLK Corporation Kft. vezetője és tulajdonosa Tasnádi László volt. Pintér Sándor belügyminiszter bizalmi embere tavaly decemberben mondott le rendészeti államtitkári posztjáról, majd januárban övé lett a BLK minősített többsége. Így március elején Kis-Szölgyémi Ferenc részben tőle vette meg a PFM-et.