Világ | 7 nap
Világ 7 nap
SVÉDORSZÁGI ISZLAMISTA MERÉNYLET

Változó közhangulat

Négy embert ölt meg, tizenötöt pedig megsebesített múlt pénteken az az Üzbegisztánban született, 39 éves férfi, aki egy ellopott teherautóval Stockholm belvárosában behajtott a gyalogosok közé. Csak a szerencsén múlt, hogy az áldozatok száma nem volt magasabb. Nem robbant fel a vezetőülés mellett elhelyezett pokolgép, s a teherautó viszonylag hamar nekiment egy oszlopnak, így a tettes nem folytathatta az ámokfutást. A svéd rendőrség hétfőig nem nevezte meg az elkövetőt, aki a sajtó szerint a négygyermekes Rakhmat Akilov építőmunkás. A férfi ismert volt a titkosszolgálat előtt, s bár korábban nem tűnt fontos szereplőnek, szimpatizált a szélsőséges iszlamista csoportokkal, köztük az Iszlám Állammal. Ismerősei szerint a merénylő korábban nem tűnt agresszívnak, a munkájára összpontosított, és rendszeresen küldte haza a pénzt. Valószínűleg az taszította a szélsőségesek karmaiba, hogy a svéd hatóságok nem adtak neki menekültstátust. A halottak között két svéd, egy belga és egy brit állampolgár van. Az egyik svéd áldozat egy 11 éves kislány, aki az iskolából tartott hazafelé. Az elkövető mellett másokat is őrizetbe vettek, a sajtó kilenc letartóztatásról tud. A tavalyi nizzai és berlini teherautós merényletre hasonlító akc hatására látványosan megváltozott a közhangulat a skandináv országban. Az ott élő közel-keletiek egy része arra panaszkodott, hogy a rendőrök – akik korábban sohasem zaklatták őket – most egyértelműen utaznak a muszlim kinézetű stockholmiakra. Stefan Löfven miniszterelnök – aki a merénylet napján arról beszélt, hogy megtámadták Svédországot – a sebtében létrehozott emlékhelynél megismételte: „nyitott, demokratikus ország vagyunk, s az is maradunk”. Stockholm ugyanakkor a 2015-ös menekültroham után szigorította a bevándorlási szabályokat, az érkezők száma tavalyra 30 ezer alá csökkent az előző évi 163 ezerről. Löfven pedig határozottabb fellépést ígért az erőszakos bűncselekmények ellen.