Kézfogásazördöggel

A Föld szerkezete: kéreg, felső köpeny, alsó köpeny, külső mag, belső mag. Érintetlen mélységek
Ha sikerül lefúrnunk a Föld köpenyébe, megismerhetjük bolygónk egész történetét – állítja Abe Nacue japán tudós, aki azt tervezi, hogy egy 2030 környékén induló fúrással elér a több mint 10 kilométeres mélységben, a földkérgen túl kezdődő rétegig. A tengerfenék vizsgálatával foglalkozó állami kutatóintézet, a Jamstec által tervezett projektet a Csikju nevű fúróhajóval kívánják majd megvalósítani. A több évig tartó fúrást ott tervezik, ahol a legvékonyabb a kéreg: Puerto Rico vagy Hawaii környékén. A kiszemelt helyeken az óceán mélysége 4 kilométer, a tengerfenék alatt 6 kilométer a kéregnek nevezett legfelső réteg vastagsága, s az után kezdődik a más anyagokból álló köpeny. „Már végeztünk próbafúrásokat, de csak a legfelső rétegből vettünk mintákat” – magyarázta Abe, majd hozzátette: azért van szükség még legalább egy évtizedre a végrehajtásra, mert ki kell fejleszteni az alkalmas technológiát. „Az már látszik, hogy a terv kivitelezhető” – hangsúlyozta. A projekt félmilliárd dollárba kerül, s a pénz a japán kormány mellett magánbefektetőktől érkezik.