A lefizetettek
Fókuszban

Alefizetettek

674 millió forint forrását homály fedi

Kivételek mindig vannak. A civil szervezetek átláthatóságának jelszavával meghirdetett kampány kapcsán ez a szerep nyilvánvalóan az olyan, kormányközeli szervezeteknek jut, mint a polgári körök és a Békemenet-szervezők. Hozzájuk sok pénz fut be az állam valamelyik kasszájából, gyakran vállalkozásaitól. A Makovecz Imre által létrehozott Szövetség a Nemzetért Alapítvány (SZNA) – a Polgárok Háza háttérszervezete – például 2016 végén 320 mill forint támogatást kapott a HungaroControll Zrt.-től. Más állami cégek is gyakran juttatnak támogatást kormányközeli alapítványoknak. A Szerencsejáték Zrt. például az SZNA-nak 50 mill forintot adott, míg a Századvég Politikai Iskolát 30 mill forinttal lepte meg 2015 karácsonyán. A HVG-hez eljutottak informáck nagyobb összegekről is: a Civil Összefogás Fórum Közhasznú Alapítvány (CÖKA) több százmill (egyes varck szerint egyenesen félmillrd) forintot kapott tavaly az MVM-csoporttól. Ez órsi összeg, tízszerese annak a bevételnek, amit egy évvel korábban összesen szerzett a CÖKA.