Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap
IDŐKÖZI VÁLASZTÁS

Sikeres összefogás

MSZP-s helyébe Zuglóban ellenzéki, a fideszes helyébe a VIII. kerületben kormánypárti jelölt került a hétvégi időközi önkormányzati képviselő-választáson. Zuglóban a DK, az MSZP, a Párbeszéd és az Összefogás Zuglóért Egyesület közös támogatottja, Bitskey Bence nagy fölénnyel nyert, miután az egy évvel ezelőtt tisztázatlan körülmények között eltűnt MSZP-s önkormányzati képviselőnek, Sápi Attilának a jogszabályok szerint janr végén megszűnt a mandátuma. Bitskey a szavazás másnapján bejelentette, hogy belép az MSZP-be. A Józsefvárosban, ahol az ellenzék külön jelölteket indított, a fideszes Sántha Péterné alpolgármester győzött. Az MSZP és a DK által támogatott Pityinger László (Dopeman) a szavazatok 27, az LMP, az Együtt és a Liberálisok jelöltje, Bolba Márta evangélikus lelkész 19 százalékot szerzett. A jobbikos jelölt nem érte el a 6 százalékot. Közben vitatéma lett az arányos választási rendszer bevezetése, amit a civil Gulyás Márton dobott újra a köztudatba. Szakértők szerint ez azonban most visszthetne az ellenzékre, amely a mostani szabályok szerint győzelme esetén stabil többséget szerezhetne a parlamentben. Arányos választási rendszerben viszont a Fidesz a Jobbikkal koalícban tovább kormányozhatna.