Furcsa párt

Hétvégi kongresszusán döntött programjáról és megválasztotta az őszi parlamenti választásokra listavezetőit a jobboldali populista Alternatíva Németországnak (AfD) párt. Az AfD követeli a „korlátlan migrációs hullám” megfékezését, a családegyesítések leállítását, évente meghatározott számú menekült kényszer-visszatelepítését. Szorgalmazza, hogy a bűncselekményt elkövető menekülteket azonnal utasítsák ki, a büntethetőségi korhatárt pedig 12 évre szállítsák le. A friss statisztika szerint tavaly 174 ezer EU-n kívüli bevándorlót gyanúsítottak meg bűncselekmény elkövetésével, ami 52 százalékos növekedés. Az AfD leszögezte, hogy az iszlám nem része Németországnak, amelynek a jövője az apából, anyából és gyerekekből álló családon nyugszik. A párt követeli a kilépést az eurózónából, és népszavazás kiírását arról, tagja maradjon-e Németország az EU-nak. A 2013-as parlamenti választásokon még az ötszázalékos küszöbön elbukott AfD a menekültválság tetőpontján 13 százalékos szavazati arányra számíthatott, ami azóta 9 százalékra csökkent. A listavezetők kiválasztása során súlyos vereséget szenvedett Frauke Petry pártelnök, aki olyan programot szeretett volna a kongresszus elé terjeszteni, amelynek alapján elképzelhető legyen valamilyen együttműködés a többi parlamenti párttal, de ezt meg sem vitatták. Az egyik listavezető helyre a 76 éves Alexander Gauland, a párt konzervatív-nacionalista szárnyának vezéralakja került. A másikra a globalizációkritikus AfD küldöttei a 38 éves Alice Weidel közgazdászt választották meg, aki a Goldman Sachsnál dolgozott, és a párt családideáljától eltérően nyíltan leszbikus, és bejegyzett élettársi kapcsolatban élve neveli két gyermekét.