Mélytengeribulvárkodás

Az eddigi vizsgálatok keveset mondanak arról, hogy milyen hatása lehet a médiának ott, ahol valamely politikai irányzat hegemón pozícióra tett szert a sajtóban – írja médiakutató szerzőnk.

Van-e hatása a médiának a szónak abban az értelmében, hogy képes megváltoztatni az emberek gondolkodását és viselkedését? Befolyásolja-e a választó magatartását a politikai kampány, a fogyasztóét a reklám? Fizikai erőszakot kelt-e a virtuális erőszak és a gyűlöletbeszéd? Rombolja-e a szexuális erkölcsöt a pornográfia? Majd száz éve e kérdések állnak számos médiakutatás fókuszában, ám végleges választ nem kaptunk rájuk.

Máig sokan igaznak fogadják el a korai kutatásokat, amelyek az első világháború után készültek, és a politikai propaganda hatását vizsgálták. A lövedékelmélet szerint az üzenetek golyóként csapódnak az emberek tudatába, maradandó elváltozást okozva benne. E szerint erős média áll szemben gyenge közönséggel; a közönség védtelen a manipulációval szemben. A média feltételezett hatását azonban az empirikus vizsgálatok nem igazolták. Az 1940-es években kutatók arra hívták fel a figyelmet, hogy a tömegkommunikációnál nagyobb hatást gyakorol az emberre a személyközi kommunikáció: a legtöbb kérdésben a környezetében élő véleményvezéreket követi. Nem lebecsülhető a személyes tapasztalat szerepe sem, de az ember hajlamos szelektíven észlelni az információkat: csak azokat tekinti igaznak, amelyek megerősítik a világképét.

Az 1960-as években, a televízió elterjedésével ismét azok az elméletek váltak népszerűvé, amelyek a média nagy hatását látták igazoltnak: egyes kutatók szerint a sokat tévézők világképe a tévés világképhez válik hasonlóvá. Az 1970-es években a framingelmélet – különösen a nemrégiben magyarul is megjelent Az egyetértés-gépezet című tanulmány – azt állította, hogy az (amerikai) hírmédia a politikai és az üzleti elitek érdekeinek megfelelő, következetesen egyoldalú értelmezéseket kínál fel.

A kutatások az 1970-es évek második felében vettek újabb fordulatot. A birminghami iskola kutatói a nyelvészetből ismert poliszémia (többjelentésűség) felől közelítették meg a médiahatás kérdését. Úgy érveltek, hogy a hírmédia felkínál valamilyen elsődleges jelentést, de a közönségnek szabadságában áll az üzenetet a maga módján értelmezni: elfogadhatja, de el is utasíthatja ezt a jelentést. Figyelemre méltó az a 2005-ben publikált tanulmány is, amelyben egy amerikai kutatócsoport egy- és kétpetéjű ikrek politikai attitűdjeinek összehasonlításával arra a következtetésre jutott, hogy „a genetika fontos szerepet játszik a politikai attitűdök és ideológiák formálásában, de szerényebb szerepet a pártidentifikációkéban”. Bár kutatásukat nem kapcsolják össze a médiahatás-vizsgálatokkal, elemzésük megmagyarázhatja, miért korlátozott a média gondolkodás- és viselkedésformáló szerepe.

Mi következik mindebből a magyar választóra nézve? A kutatók többnyire egyetértenek abban, hogy a média hatása csupán korlátozott, ezért a sajtó manipulatív szerepével kapcsolatos félelmek is megalapozatlanok. Csakhogy e hatásvizsgálatok többsége plurális demokráciákban – főleg az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban – készült, így keveset mond arról, hogy milyen hatása lehet a médiának ott, ahol valamely politikai irányzat hegemón pozícióra tett szert a médiában és számos más szocializációs területen, például az iskolában. Magyarország pedig ma ilyen hely. ¬ BAJOMI-LÁZÁR PÉTER