Nehéz szülés

Ha a sokat emlegetett kezdeti száznapos elnöki periódushoz képest öt nap késéssel is, de megszületett Donald Trump első törvényhozási győzelme. A képviselőház a múlt csütörtökön mindössze négyszavazatos többséggel jóváhagyta a Barack Obama által bevezetett egészségügyi reform szinte teljes átalakítását, ami a republikánusok legfontosabb ígérete volt a tavalyi választási kampányban. Az előző próbálkozásnál, egy hónappal korábban még az utolsó pillanatban visszavonták a törvényjavaslatot, mert nem volt meg a jóváhagyásához szükséges számú szavazat. A mostani változatot sem támogatta demokrata képviselő, és 20 republikánus is ellene szavazott. Az elfogadott törvény megszünteti azt a kötelezettséget, hogy szinte mindenkinek legyen egészségbiztosítása, s hogy azt a nagy munkaadóknak kötelességük ajánlani az alkalmazottaiknak. Megszűnnek az egészségügyi adókedvezmények is, és a helyükre a kor előrehaladtával növekvő adóhitelek lépnek. Az Obama-féle egészségügyi reform mintegy 20 millió amerikait vont be a biztosítottak körébe az azon kívül lévő 50 millióból. A képviselőházban elfogadott törvény nyomán viszont 24 millióan veszíthetik el az egészségbiztosításukat, ezért a szintén republikánus többségű szenátus a maga verziójával megpróbálja enyhíteni a káros hatásokat, s vele csökkenteni az átalakítás népszerűtlenségét. A demokraták ugyanis éppen a biztosításukat elvesztők haragjára alapozva szeretnék a jövő évi félidős kongresszusi választásokon megszerezni a többséget a képviselőházban, s talán a szenátusban is.