Orbán Viktor és kísérete Pekingben. Homályos kínai szándékok
Berlin és Brüsszel véleménye szerint Peking arra akarja használni, hogy megbontsa az EU egységét a kereskedelempolitikában
Az új gazdasági világrend vezéreként és a globalizáció védelmezőjeként tündökölt a hétvégén Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár-államfő – már ha hinni lehet a hozsannázó kínai híradásoknak. A pekingi kormány valóban fényes külsőségek közepette fogadta azt a 28 állam- és kormányfőt, akik az Új Selyemút fórumára érkeztek. A hivatalos kínai terminológiában „Egy öv, egy út” elnevezést kapott kezdeményezés (angol rövidítéssel: OBOR) a szárazföldön és a tengeren köti össze Kínát Eurázsiával, Délkelet-Ázsiával és a Közel-Kelettel, de elágazik Afrika felé is (HVG, 2017. január 19.). Hszi 2013-ban Kazahsztánban hirdette meg nagyratörő tervét, ám annak eddigi megvalósítása korántsem indokolta a hétvégi körítést.