Dugóhúzás

A dugók már akkor jelentősen mérséklődnének, ha csak ötszázaléknyi vezető nélküli autó közlekedne az utakon – állítják amerikai szakemberek. Ezt arra alapozzák, hogy az Illinois-i Egyetemen egy ismert dugókísérletet elevenítettek fel: körpályán, minden akadály nélkül járattak autókat. A több tudományágat, köztük a robotikát, a szabályozáselméletet, a közlekedéstervezést képviselő kutatócsoport először húsz, ember által vezetett járművet köröztetett a tanpályán, később egy önvezető autót is beengedtek közéjük. Az első esetben a forgalom egy idő múlva akadozni kezdett, mert az egymást utolérő sofőrök minduntalan lassítottak, megálltak, újraindultak, pedig nem is kellett sávváltásra, útszűkületre vagy más zavaró tényezőkre figyelniük. Ezt fantomdugónak nevezik a szakemberek. Az önvezető autó vezetési stílusa viszont meglepően jó hatással volt a többi járműre is: elmaradtak a torlódások, kisimult a forgalom. A következő lépésben többsávos utakon, életszerűbb körülmények között vizsgálják majd, miként befolyásolják a vezető nélküli autók az emberek vezetési stílusát és így a forgalom ritmusát.