Hatalmimámor

Mária Terézia a trónra lépésekor nem tudhatta, hogyan fogadja majd őt a magyar nemesség és az országgyűlési rendek. A Pragmatica Sanctiót, azaz a nőági öröklést a magyar Országgyűlés is elfogadta 1723-ban, és ezután Mária Terézia apja, III. Károly néven magyar király, jóváhagyatta az európai nagyhatalmakkal is. Ám ahogy a király meghalt, a lányát gyengének ítélve több európai ország (Poroszország, Bajorország, Franciaország) is rátámadt a Habsburg Birodalomra, amelyet fel szerettek volna osztani egymás között. Elfoglalták Sziléziát, Csehországot, a nyugati osztrák tartományokat, megtámadták osztrák Németalföldet, és lényegében már Bécset is fenyegették. A magyarok előtt tehát ott volt a lehetőség, hogy ezekkel az országokkal összefogva a független Magyarországért harcoljanak.

A magyar rendek azonban nem ezt az utat választották, hanem Mária Terézia mellé álltak. Ennek racionális okai voltak, mindenekelőtt a török fenyegetés. Az 1730-as években ugyanis az osztrákok a magyar határok mentén vesztes háborúba bonyolódtak a törökökkel, és konkrét veszély volt a Porta újabb támadása Magyarország ellen. Ezt pedig csak osztrák támogatással tudta volna kivédeni az ország, s ehhez felhasználhatták a Pragmatica Sanctióban kötött védelmi megállapodást is. A hosszú és eredménytelen Rákóczi-szabadságharc tanulságai szintén arra sarkallták a nemességet, hogy ne vágjon bele újabb belső háborúba. S az sem volt utolsó szempont, hogy nem volt Mária Teréziával szemben magyar trónkövetelő.

A támogatásért cserébe viszont az 1741-es Országgyűléseken a magyar rendek szinte mindent elértek, amit szerettek volna. Először is nádort választottak, mert ez a tisztség 1732 óta nem volt betöltve. Majd megerősíttették a királynővel a nemesi adómentességüket, s ennek fejében katonai támogatást ígértek. Magyarország nem olvadt be a birodalomba tartományként, mint Csehország, hanem megmaradt a külön kormányzata; igaz, Erdélyt nem csatolták vissza hozzá, azt fejedelemként, majd nagyfejedelemként Mária Terézia külön birodalmi részként kormányozta.

A rendekkel való jó viszony persze nem sokáig tartott, hiszen Mária Terézia alatt kezdődött a modern állam kiépítése a birodalomban, s ebbe a magyar rendi állam nem igazán illett bele. A professzionális közigazgatás szakértői ferde szemmel néztek a magyar vármegyei jogokra, a földesúri hatalomra, az egyházak kezében lévő oktatásra, a nemesi adómentességre. Az 1764–1765-ös Országgyűlésen Mária Terézia megpróbált bizonyos reformokat lenyomni a rendek torkán, ám miután ez nem sikerült, életében már nem hívta össze többé az Országgyűlést. Ehelyett rendeletekkel kezdett kormányozni, amelyek közül a legjelentősebbek az oktatás állami felügyeletét megvalósító Ratio Educationis, valamint a földesurak és a jobbágyok viszonyát szabályozó úrbéri rendeletek voltak. A rendek végül is 1741-ben jól döntöttek, Magyarország számára Mária Terézia kormányzása gazdasági és kulturális felvirágzást hozott. ¬ Riba istván