Brigitte Macron: francia first lady
Világ Kontúr

Brigitte Macron: francia first lady

Nem szokványos, a háttérben szerényen meghúzódó feleség lesz a francia elnökké választott Emmanual Macron oldalán Brigitte Macron. Az ötödik köztársaság legfiatalabb, 39 éves államfőjeként az Élysée-palotába beköltözött centrista politikus példátlan módon hivatalos, ám fizetséggel nem járó feladatokat akar bízni a nejére, akinek – megfogalmazása szerint – mindent köszönhet. A Bibinek becézett asszony támogatta Macront abban, hogy tavaly szakítson a kormányzó szocialistákkal, majd elindítsa Előre! nevű mozgalmát, amelynek színeiben elnökválasztást nyert. A francia irodalmat és latint oktató Brigitte segített férje beszédeinek megírásában, a kampányában végig ott állt mellette, és megtanította azokra az apró trükkökre, amelyekkel hatásos lehet a tömeggyűléseken. Pontosan úgy instrlt, ahogy azt drámatanárnőként az észak-franciaországi Amiens városka jezsuita gimnáziumában tette, amelynek színjátszó körében közel 40 évesen először találkozott az akkor még tinédzser Macronnal.