Modern idők

„Új könyvön dolgozom, a pénz anatómiáján. Valóságos üzem” – mondta H. G. Wells író, látnok és orákulum a kor még nála is ismertebb és népszerűbb férfijának, aki volt rendőr, újságíró, lépést tartott az aranycsapáson, helytállt mindenütt, ahol a kisember pácban van. Ez a találkozó volt az éppen zsánerváltáson gondolkozó Charlie Chaplin egyik inspirációja a Modern idők elkészítéséhez. A másikat Winston Churchilltől kapta, aki azt kérdezte tőle: igaz, hogy Napóleon életéről tervez filmet? A nagy nevettető azt válaszolta a másik nagy nevettetőnek, hogy addig semmiképp nem fog bele, amíg Churchill olyan arcot vág, mintha a világ összes gondja megfeküdte volna a gyomrát. Járt G. B. Shaw dolgozószobájában is, ahol a nagy írónak azt tanácsolta, ne írjon több könyvet, mert azokat nem érdemlik meg sem a kritikusok, sem az olvasók. Chaplin még évekig sikerre vihette volna a világot néhány percre jobb kedvre derítő karakterét, ám Mahatma Gandhi megsúgta neki: a gazdasági válság következtében földönfutóvá vált sok millió rajongója valami mást vár tőle. Az 1936-ban forgatott Modern idők a legjobb film, amit a futószalag mellett és a gépezet fogaskerekei között őrlődőkről forgattak, a leggúnyosabb, ami a keserűségről, a kiszolgáltatottságról, az elnyomásról, a dacról és a legyőzhetetlenségről szól. A Modern idők felújított, technikailag tökéletes változatának természetesen ugyanúgy nincs esélye a földönkívüliekkel és a feltámasztott kalózokkal vívott csatában, mint a bokszoló Charlie-nak a böhöm bajnokkal szemben, de egy burleszk bármire képes. A vászon több fényt ver vissza, a hangerő nagyobb, de a lepergő évtizedek ellenére Chaplin receptje – Egy csepp mosoly, egy csepp könny – állja a próbát.