Portré
¬ Felnőttként keresztelkedett meg. Kinek, minek a hatására?
Meggyőződésem, hogy ez az égből indíttatott; mindig egyházi esküvőt akartam. Hálás vagyok a gimnáziumi filozófiatanáromnak, akivel csak abban értettünk egyet, hogy igaz embernek kell lennünk, de közben ő tanított meg gondolkodni. Heidegger és Kierkegaard volt rám nagy hatással. Noha ők nem éppen a hívők táborába löknek minket, a tőlük ellesett kritikai látásmód mégis ide vezetett. Egyfajta konzervativizmusból választottam egyetemistaként a katolikus egyházat. Hiszek abban a közösségépítő munkában, amelyet Jézus kezdett el, és segíteni szeretnék neki.