Közönségesgyilkosok

A csempészbandák ellen a rendőrség gyakran vet be titkos nyomozati eszközöket, így telefonlehallgatást is. Sok esetben azonban az nehezíti a felderítést, hogy a bűnözők számítanak erre, és például gyakran, előre megbeszélt időpontokban cserélik a mobiljaikat. Így volt ez abban a cigarettacsempészeti ügyben is, amelyről a Belügyi Szemle számolt be nemrég mint az utóbbi évek egyik tanulságos nyomozásáról.

A magyar, ukrán és kettős állampolgárságú elkövetőkből álló banda a két ország pénzügyőreinek segítségével nagyüzemben csempészett cigarettát úgynevezett autóklónozási trükköt alkalmazva. Színre, típusra, felszereltségre teljesen egyforma két kisbuszt vettek Ukrajnában, az egyiket gyári állapotban pihentették, a másikban rejtekhelyeket alakítottak ki, amelyekben akár 1200 karton cigaretta is elfért. A beépített magyar pénzügyőr már a határon túl lemeózta a kocsit, és ha megfelelt, jöhetett a szoktatás. Ekkor a másik, a gyári állapotú kocsi megkezdte az ingázást a magyar–ukrán határon át, hogy a nem bandatag pénzügyőrök megszokják, hiszen az átvizsgálásnál soha semmit sem találnak, így a szemükben tisztává válik az autó.

Néhány nap múlva aztán a „tiszta” kisbusz rendszámával és a megszokott sofőrjével már az átalakított csempészjárgány jelentkezett határellenőrzésre. Ekkor gyalogos és autós megfigyelők kísérték a szállítmányt, és ha szerintük nem volt lebukásveszély, akkor a klónbusz átjött Magyarországra. Itt aztán visszacserélték az előre áthozott rendszámot, és a gyári állapotú kocsi a megszokott sofőrrel visszament Ukrajnába. Így a határstatisztikai adatbázis azt mutatta, hogy néha csak fél órát volt Magyarországon, ennyi idő pedig nyilvánvalóan kevés a csempészeti célú átalakításra. Még arra is vigyáztak, hogy a kilométeróra-állásokat a határátlépésekhez igazítsák. Hetente általában egy akciót hajtottak végre, többnyire konvojban indítva a csempészjárműveket.

A szervezet két irányítója volt a befektető, ők a csempészeten keresett pénzt vállalkozásokba, ingatlanokba fektették mint köztiszteletben álló helybeliek. Alattuk öt középvezető dolgozott, akik nyereségrészesedést kaptak. A végrehajtók 35-40-en lehettek, főleg munkanélküliek, akik alkalmanként 10-20 ezer forinthoz jutottak a sofőrködésért vagy a rakodásért. A banda betartotta a Segítsd a lebukottakat! szabályt – például ügyvédet fogadott nekik, így biztosítva a lojalitásukat, de azonnal ki is zárta őket. A szervezettség a telefonhasználatra is kiterjedt: többnyire ukrán mobiltársaságok cserélgetett kártyáit-készülékeit használták, de ezeket ritkán kapcsolták be, és akkor is előre megbeszélt kódokkal továbbították az üzeneteket. Ha mégis „fecsegniük” kellett, akkor olyan ukrán–orosz–ruszin–magyar helyi keverék nyelvet használtak, amelyet az ukrán anyanyelvűek is nehezen értenek, nemhogy a magyar adóhivatal vagy a rendőrség emberei.