Sárközi Mátyás:
Mi erősebb: a dal vagy az orkán?

Helyreigazítások és kiegészítések sorát csempészi be új kötetébe Sárközi Mátyás úgy, hogy esze ágában sincs senkit megbántani, sem irodalomtörténész kollégáit, sem (mostoha)családtagjait. Csak hát, sajátos helyzete folytán, gyakorta csak ő ismerhet bizonyos tényeket. Merthogy új kötetében annak a – könyvheti dedikációi szerint – „nagyon jó költőnek” és „fontos irodalomszervezőnek” az életpályáját írta meg, aki történetesen az édesapja volt. A hagyatékőrző, az 1956 után, 19 évesen emigrált, s íróvá anyanyelvén lett szerző nem először ír szeretetteli, ám a rokoni elfogultságoktól mentes könyvet nevezetes felmenőiről: nagyapjáról, a világ színpadait is meghatározó Molnár Ferencről, anyjáról, Sárközi Mártáról, a magyar irodalom talán legfontosabb és legszabadabb szájú asszonyáról, most pedig az apjáról, aki a munkaszolgálat gyötrelmeibe halt bele 1945-ben. A műfajilag leginkább népszerű tudományosnak nevezhető (merthogy népszerűen tálalt, valóban tudományos) pályakép nyomán egy vérbeli irodalmi személyiség munkálkodása tárul fel, a jóindulatáról és igényességéről ismert könyvkiadói lektoré, a még legendásabb lapszerkesztőé (a Válasz folyóiratnál), a Dózsa-dráma írójáé és az olyan zsigeri költőé, aki az ihletet merte a rühhöz hasonlítani, mondván, „muszáj vakarózni”. E vakarózásaiból születtek például az Esőcseppek tökéletesre csiszolt sorai: „Mint lehellet a hideg ablakon, / úgy sorvad el emlékem egy napon.” Ezen pesszimistán látnoki sorokkal száll szembe a 46 évesen elpusztított poéta most 80 éves fia, aki kötetcímének kérdésére válaszolva a történelmi orkánt mégis túlélő dalra szavazott.