Helybenhagyva

Magyarország szlovákiai megítélése mindig bonyolult volt. A hagyományos, nacionalizmusból vagy tudatlanságból eredő félelem, bizalmatlanság és ellenszenv mellett már a nyolcvanas években megjelent a többségi szlovákoknál is némi csodálat és irigykedés. Magyarország az „átkosban” Csehszlovákiánál szabadabb és jobb életet biztosító országnak számított. A kilencvenes évektől pedig, Csehországhoz hasonlóan és Szlovákiával szemben, egy gyorsabban fejlődő, jobb szolgáltatásokkal rendelkező, a kulturális kínálat szempontjából is gazdagabb, szinte mintaországnak tűnt. Különösen a liberálisabb szlovák értelmiségiek szemében, akiket nem nyomasztottak a nacionalista előítéletek, vagy fokozatosan levetkezték azokat. A kedvező benyomást leginkább a kilencvenes évektől erősödő magyar nacionalizmus és Trianon-kultusz zavarta, de még ez sem tette semmissé. A szlovák társadalom többségében emellett, néha egymást nem kizárva, különböző intenzitással tartotta magát a hagyományos magyarellenesség is.

2010-től érdekes pólusváltás tapasztalható Magyarország megítélésében. A mintaország jelleg már korábban meggyengült, Szlovákiában sokakban nagy megrökönyödést keltettek az őszödi beszédet követő utcai zavargások. A második Orbán-kormány idején pedig a pozitív kép az ellentétébe fordult – Magyarország annak lett fenyegető példája, hogy a demokrácia milyen könnyedén válthat át ismét autoriter rendszerbe.

Magyarország negatív megítélése ma gyakran a korábban leginkább magyarbarát szlovákok körében a legerősebb, egyszerűen azért, mert ők tartják a legtöbbre a demokráciát, a szabadságjogokat és a nyugati orientációt. Nőtt viszont Magyarország ázsiója a korábban leginkább magyarellenes, nacionalista, autoriter hajlamú szlovákoknál. Számukra valóban Orbán lett a Brüsszellel, a Nyugattal, a migránsokkal szembeszálló, a hazai gazdaságot megvédelmező nemzetvezér példaképe.

A szlovákiai magyarok esetében Magyarország megítélésében megjelent egy új elem: a megosztottság. Korábban meglehetősen egységes volt az „anyaország” pozitív képe, nem csak a nemzeti és kulturális közelség miatt. A Szlovákián belül is alulfejlett, részben tudatosan elhanyagolt déli régió lakosai gyakran a határon túl találtak munkát. Magyarországon jobb volt az oktatás, a magyar média sokáig szabadabb és élvezhetőbb volt a szlováknál – ezért is volt érdemes inkább abból tájékozódni.

Mindez nagyrészt a múlté. A szlovákiai magyarok számára ma már könnyebb és a fizetség szempontjából is előnyösebb Szlovákiában munkát keresni és a munkalehetőségek miatt más, tisztán szlovákok által lakott régiókba utazni. A magyarnyelv-tudás veszít piaci értékéből, és Magyarországra egyre kevésbé lehet büszkének lenni. Az orbáni (gazdaság)politika egyik következménye így az asszimiláció felgyorsulása lett, éppen ellentétben a meghirdetett szándékkal.

Több felmérés bizonyítja, hogy a történelmileg pontatlan „felvidéki magyar” szókapcsolatot is inkább Magyarországról igyekeznek rátukmálni az itteniekre. Az itteni magyarok a felmérések szerint inkább szlovákiai, és nem felvidéki magyarként tekintenek önmagukra, sőt a Szlovákiával való azonosulásuk annál inkább erősödik, minél inkább romlik körükben Magyarország megítélése. ¬ MORVAY PÉTER / POZSONY

AFP / ANDREI PUNGOVSCHI

A hétköznapi román állampolgár szemében Magyarország semmiben nem szövetséges, ami pedig az ellenségképet illeti, ez kimerül abban, hogy Budapest, legalábbis protokolláris nyilatkozatok szintjén, a háttérből támogatja a Székelyföld autonómiáját. A két ország közötti kapcsolat hőmérséklete kizárólag attól függ, hogy az RMDSZ éppen tagja-e a kormánykoalíciónak. A román kormányok nem tekintik régiós vetélytársnak Magyarországot, elsősorban azért, mert Bukarest kapcsolatai – főként katonai téren – hihetetlenül megerősödtek az Egyesült Államokkal és a NATO-val. Románia a NATO utolsó bástyája Oroszország szomszédságában, Magyarország ellenben elkötelezett Putyin-barát, s ez meghatározza a viszonyt, amelyet egy külügyminiszteri találkozó még nem langyosít fel. Mégis, a hétköznapi románok irigykedve nézik például a magyar közúti és vasúti infrastruktúrát, a stadionépítéseket és nem utolsósorban a turisztikai szolgáltatásokat. Paradoxon, de pozitív visszhangot kapott a déli határzár is, miközben attól itt mindenkit kivert a víz, hogy akár a román–magyar határon is felhúzhatják a kerítést. Az erre született vicc: akkor végre Magyarország elismeri, kihez tartozik Erdély.

Magyarellenes hisztériát viszont a román politikusok és hírtelevíziók akár órák alatt képesek felszítani, példa erre a múlt heti kormányválság során az RMDSZ által a támogatás fejében benyújtott kívánságlista. Ilyenkor pedig rém rossz magyarnak lenni egy többségi román munkahelyen, közösségben.

Mivel román kormány, színezettől függetlenül, még sosem harcolt Brüsszellel, nem csoda, hogy az Eurobarométer adatai szerint a lakosság 54 százaléka az EU-n belül képzeli el az ország jövőjét. És meglepően sokan az országon belül. Egy június közepén publikált felmérés szerint a 25–45 éveseknek mindössze a 15 százaléka elégedetlen a fizetésével, a többiek kiegyensúlyozott anyagi helyzetet jeleztek. 64 százalék pedig bármikor beleugrana egy banki hitelbe. A román „boldogságfelhőt” azonban árnyaltan kell kezelni: a 2016-os parlamenti választásokon győzött szociáldemokraták elképesztő béremeléseket ígértek a mintegy 4,5 milliós közszférának, s habár a minimálbért is emelték, az ígéretek javát csak tologatják, és több szektorban is bérfeszültségek keletkeztek. De beindult a vásárlás, s a gazdaságot – a beruházások helyett – a fogyasztás élteti. Az év első öt hónapjában 214 ezer használt gépkocsit helyeztek forgalomba: miután a kormány törölte a környezetvédelmi illetéket, 1–2 ezer euróért szinte bárki beguríthat magának egy roncsot.

Ezért sokan úgy képzelik, végre beköszöntött a demokrácia, amelyért egyébként, lásd a korrupt politikusokra szabott januári amnesztiatörvény fogadtatását, képesek voltak téli fagyban heteken át több százezren tüntetni a nagyvárosokban. ¬ IRHÁZI JÁNOS / ARAD