Az egyházi oktatás expanziója: a jobboldali kabinetek idején erőteljesebb
hvg-ténytár

Az egyházi oktatás expanziója:
a jobboldali kabinetek idején erőteljesebb

Évről évre erősödik az egyházak pozícja a közoktatásban idehaza – derül ki a frissen megjelent, 2017-es Magyar Statisztikai Zsebkönyvből. Az első Orbán-kormány 1998-as hatalomra jutásakor például még csak az általános iskolák nem egészen 2 százalékában, összesen 168 helyen folyt istenhitre alapozott tanítás, a most befejeződött 2016/2017-es tanévben viszont már 498 volt az alsó és felső tagozatos egyházi intézmények száma. A papok által működtetett „elemik” részesedése a közoktatásban ez idő szerint így eléri már a 13-14 százalékot. A középiskolák esetében még erőteljesebb volt az egyházak expanzja: míg 1998 tavaszán összesen 68 gimnázium és „szakközép” állt felekezeti irányítás alatt, a legutóbbi tanévben már 380. Más aspektusból mindez azt jelenti, hogy két évtizeddel ezelőtt az összes gimnazista 11 százaléka járt egyházi alma materbe, a napokban „kifutott” tanévben e mutató már elérte a 25 százalékot.