Aktok – Hincz Gyula titkos múzsája
Számos aktot festett, modellje rendszerint a felesége volt – írják a lexikonok Hincz Gyuláról, a XX. század jelentős, munkásságában számos stílus elemeit mesterien ötvöző festő- és grafikusművészéről. Legújabb, 60 egyedi rajzot és jó néhány, frissen restaurált olajképet bemutató tárlatán is aktok láthatók, ezek azonban átírják az eddigi ismereteket. A művek modellje ugyanis Hincz titkos múzsája, Bene Margit, aki titkárnőként dolgozott az Iparművészeti Főiskolán, ahová a művészt 1958-ban igazgatónak nevezték ki. Hincz ugyan öt évvel később megvált funkciójától, ám a gondosan titkolt, később is csak egyetlen tanulmányban említett kapcsolat még fél évtizedig megmaradt – egészen addig, amíg a művész az édesanyjának, annak halálos ágyán tett ígéretét betartva vissza nem tért a feleségéhez. A szakítás után a művek az ihlető múzsájuknál, majd az ő családjánál maradtak, gondosan rejtőzve nemcsak a nagyközönség, de még a művészettörténészek elől is. Az eddig reprodukciókról sem ismert munkák most először mutatkoznak be nyilvánosan; a tárlat nemcsak kiteljesíti az életművet, de nagy segítséget nyújt Hincz festői kifejezésmódja, szimbólumrendszere mélyebb megértéséhez is. A nagyobb családra vágyó művésznek a feleségétől nem lehetett gyermeke, szeretőjének azonban két lánya is született; Hincz ebben a viszonyban lelt rá a keresett családra. „Arányosan aránytalan ősanya asszonyalakjaiban a willendorfi Vénusz termékenységet jelképező, évezredes szimbóluma éled újra. A nagy terpeszben, eltúlzottan kerekded tagokkal, kisebbített fejjel ábrázolt nőalakok öle – kihangsúlyozandó a női princípiumot és a termékenység erejét – felnagyítva jelenik meg” – olvasható a kiállítást kísérő tanulmányban.
