Gazdaság | 7 nap
Gazdaság 7 nap
CSŐDBE MENT A GREEN HOLIDAYS

Elszálltak

Várhatóan kedden és szerdán (lapzártánk után) hozzák haza a Green Holidays Törökországban rekedt mintegy ezer utasát. Az utazási iroda vasárnap jelentette be, hogy fizetésképtelen, de még aznap reggel is indított csoportot. A cégnek félmillrd forintra szóló biztosítása van az Uniqánál, ez várhatóan elég a károsultak 1-2 éjszakás törökországi kényszer-elszállásolására és hazaröptetésére. Azt még nem tudni, futja-e belőle a további károk rendezésére is, például azokéra, akiknek a kifizetett útja meghsult. Ha nem, akkor a kifizetésük arányos lesz, ezért nem érdemes tülekedni a biztosító irodáiban a kárbejelentéssel – mondja Horváth Péter, a Mabisz utasbiztosítási tagozatának vezetője. Az ügyfelek saját utasbiztosítása ilyen esetekben nem jelent segítséget, arra a biztosító csak akkor fizethet, ha a nyaralás betegség, halál, betörés vagy egyéb hasonló körülmény miatt szakad meg, vagy el sem indul. Hosszas jogviták várhatók azok esetében, akik külön-külön szerződéssel vásároltak repülőjegyet és szállást, a jogszabályok szerint ugyanis a biztosítási fedezet csak az úgynevezett „csomagtúra-szolgáltatásokra” érvényes. A HVG információi szerint például a Forró Tamás vállalkozó érdekeltségébe tartozó Indulhatunk.hu utazásközvetítő árusította az előbbi módon a Green ajánlatait. A szakma egyébként ez utóbbiakat gyanakodva figyelte, mert 100 ezer forint körüli áron csak veszteséggel lehet egyhetes, négycsillagos hoteles, félpanzs török tengerparti utakat szervezni. A Göktas Kata tulajdonában álló Green Holidays egyébként friss utazásszervező. Testvércégétől, a nő török férje, Göktas Merdol kezében lévő Green Traveltől vette át a funkct, miután az tavaly elveszítette hatósági licencét, mert nem tudta letenni a biztonságos működéshez szükséges – a korábbi, nagyobb utasforgalomra szabott – millrdos kauct. A Green-cégek és a török család egyéb vállalkozásai ellen az elmúlt években több végrehajtási eljárás is indult, például adótartozás miatt. A becsődölt utazásszervező nem vállalja a felelősséget a történtekért, azt állítja, hogy török partnere, az Akdem Turizm nem teljesítette a kifizetett szolgáltatásokat. A HVG viszont úgy tudja, hogy épp ez a török cég segédkezik most a kint rekedtek Uniqa által finanszírozott ellátásában és hazautaztatásában.