Üres hivatalok

Nem lehetett hétfő reggel 10 óráig ügyet intézni az önkormányzati hivatalokban, mivel több mint ötezer köztisztviselő – például az építési vagy az anyakönyvi osztályok számos dolgozója – kétórás munkabeszüntetést tartott. A hetekkel korábban meghirdetett sztrájkkal kilenc éve változatlan bérük miatt tiltakoztak; 1342 hivatalból 998-ban több mint 17 ezren nem részesültek központi béremelésben ez idő alatt. A 38 650 ezer forintos illetményalapot 60 ezer forintra kellene növelni a sztrájkot szervező Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete szerint. Az érdekképviselet azzal fenyeget, hogy ha nem kapnak elfogadható ajánlatot a kormánytól, egész napos munkabeszüntetést tartanak. A kötelező minimálbér- és bérminimum-emelés következtében is óriási a bérfeszültség a hivatalokban, a felsőfokú végzettségűek bére beragadt, így megnőtt a fluktuáció. A tavalyi sztrájk eredményeként megadták ugyan az önkormányzatoknak az önálló illetménymegállapítási jogot, ám ez álságos lépés volt a kormánytól, hiszen forráshiány miatt mindössze 303 település tudott élni vele. A szakszervezetek szerint fél éven belül kiürülhetnek a hivatalok, emiatt az ügyfeleknek gyakran távolabbi településekre kell majd utazniuk.