Lidércekkel harcoló

„27 évvel ezelőtt azt gondoltuk, hogy Európa lesz a jövőnk, ma úgy gondoljuk, hogy mi vagyunk Európa jövője” – osztotta meg a hanyatló Nyugat-Európáról szóló legújabb eszmefuttatását Orbán Viktor Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) alkalmából mondott beszédében. Ismét nekiment Brüsszelnek, amely szerinte Soros György útmutatásai alapján illegális migránsokat akar betelepíteni. (Soros valójában a menekültként elismert emberek befogadását szorgalmazza.) A kormányfő szerint sikeres integráció nincs, mert a keresztény és a muszlim kultúra élesen szemben áll egymással. Példaként – meglehetősen álszent módon – azt hozta fel, hogy a nőket a muszlim társadalmakban nem tekintik a férfiakkal egyenrangúaknak. Szerinte Lengyelországgal az EU inkvizícióként bánik, ő azonban mindig szolidáris lesz Varsóval. Szorgalmazta Szerbia felvételét az EU-ba, amit az Oroszországgal és Törökországgal kötött „történelmi szerződésnek” kell követnie. A határon túliakat magyarországi választási részvételre buzdította, mondván: ha 2018-ban nem a „nemzeti erők” nyernek az anyaországban, akkor minden elveszhet, amiért megdolgoztak, és Magyarországnak idegen érdekeket kiszolgáló kormánya lesz. Orbán beszédét egy erdélyi nő sípolással próbálta megzavarni, de egy férfi – a csíkszeredai magyar konzulátus sajtósának fotós férje – a hajánál fogva a földre rántotta, majd egy civil ruhás személy a kezét hátracsavarva elvezette.