hvg-ténytár
Fővárosi bűnözési gyorsfénykép:
minden 9. autótolvajt kapják el
Az egykori optimista hivatalos prognózisok ellenére a szocializmus idején a bűnözés egyáltalán nem kezdett el fokozatosan csökkenni, sőt. A kriminalitás látványos visszaszorulásáról terjesztett „tündérmesék” az utóbbi években viszont egy kicsit mintha tényleg kezdenének valósággá válni – már amennyiben hitelt lehet adni a rendőrség által időről időre nyilvánosságra hozott országos és területi sikermutatóknak. Vonatkozik ez az egykor bűnös városként emlegetett Budapestre is, ahol tavaly már 43 ezerrel kevesebb bűncselekmény jutott a hatóságok tudomására (konkrétan 106 ezer helyett 63 ezer), mint egy évtizeddel korábban.