Tech + tudomány hírek
Tech + tudomány hírek
SZUPERRAGASZTÓ CSIGANYÁL MINTÁRA

Varratkiváltó

A világosbarna meztelen csigák veszély esetén erős ragacsos anyagot eresztenek ki magukból. Ezek az apró házatlanok képesek testsúlyuk öt százalékát is nyálkás váladékká alakítani, amivel megtapasztják magukat, a rájuk éhes ragadozók pedig azzal szembesülnek, hogy a csiganyál szinte beragasztja a szájukat. A Harvard Egyetem Wyss Intézetének kutatói a speclis nyálat vizsgálva most kifejlesztettek egy szuperragasztót, amely nedves felületen is remekül tapad, egyúttal erős terhelést is elvisel, ezért jó eséllyel az emberi gyógyászatban is jól bevethető. A szakértők szerint az állat nyálában pozitív töltésű fehérjeláncok segítik az erős ragadást, ezért a szintetikus változat is tartalmaz ilyeneket, de pozitív töltésű kalciumionokat is. Olyan elasztikus hidrogélről van szó, amit kitozánt és poliallil-amint tartalmazó pozitív töltésű biopolimerrel kasíroztak. Az új szer az eddig legerősebbnek mondott cn-akrilát ragasztóval ellentétben nem mérgezi az emberi sejteket és szöveteket, miközben háromszor erősebb tapadásra képes. Már „befoltoztak” vele egy sertésszívet, miközben a szív folyamatosan pumpálta a vért, de jól vizsgázott vérrel borított porcok, artérk tapasztása közben is, és sikerült egy máj erős vérzését is csillapítani vele. Felválthatja sebészeti beavatkozások esetén a varratokat, és elképzelhető alkalmazása implantátumok, illetve az emberi szervezeten belül gyógyszerkapszulák meghatározott helyhez rögzítésénél is.