Titokzatos hirdető

A Jobbik béruniós kezdeményezésére rímelő plakátok kerültek ki a közterületekre. Az új plakáttörvény miatt ehhez a pártnak nem lehet köze, s a Jobbik tagadja is, hogy ő hirdetne a főleg Simicska Lajos cégéhez köthető plakáthelyeken. A párt tavasszal indította európai béruniós kezdeményezését, amivel azt szeretné elérni, hogy az Európai Bizottság (EB) foglalkozzon az unión belül található egyenlőtlen bérezés problémájával. A „Csökkentsük az EU-t szétszakító bér- és gazdasági különbségeket” szlogennel futó aláírásgyűjtés megkezdéséhez a Jobbiknak hét ország egy-egy állampolgárából álló bizottságot kellett létrehoznia, majd miután ez sikerült, az EB rábólintott a kezdeményezésre. Egymillió aláírást kellene összegyűjteni egy év alatt, ám az aláírásgyűjtő ív mintapéldányát, amit a Jobbik megküldött a Nemzeti Választási Bizottságnak, a testület „megfelelő rendelkezés hiányában” nem volt hajlandó véleményezni. Siker esetén egyébként csak annyi az EB kötelezettsége, hogy napirendjére vegye és vitassa meg a problémát.