Azállamszememindentlát

Elég a rejtőzködéshez, ha valaki az arcába fésüli a haját, vagy napszemüveget, kalapot visel. Azt sem ismerik fel, aki a mobiljára tapadva lehajtja a fejét. Legalábbis ezt mondják szkeptikus szakértők és a polgárokat önvédelemre bujtogató aktivisták. Majd elválik, hiszen az arcfelismerési kísérletet éppen csak elkezdte a rendőrség Berlin egyik legforgalmasabb pályaudvarán, a Südkreuzon. Egyelőre háromszáz önkéntes részvételével tesztelik (augusztus elseje óta, fél éven át) a mai legkorszerűbb kamerás, arcfelismerős rendszereket a terrorizmus és a bűnözés elleni harc jegyében.

A fenntartások nem alaptalanok. Az amerikai szabványügyi kormányhivatal (NIST) pár hónapja tette közzé elemzését, amely szerint a mai legkorszerűbb arcfelismerő rendszerek jó esetben 99 százalékban azonosítják az embereket (nagy tömegben már ez is sok tévedés lehetőségét rejti), de kedvezőtlen fényviszonyok és más gondok esetén a találati arány 60 százalékra csökkenhet.

Az arcfelismeréstől függetlenül további kérdés, hogy mennyi értelme van a kamerázásnak. Nem sok – állítja Francisco Klauser, a svájci Neuchateli Egyetem földrajztudósa egy szinte példátlanul nagyvonalú kísérlet alapján. Genf rossz hírű negyedében, a Paquis-ban 2014-ben úgy kameráztak be (arcfelismerés nélkül) 15 utcányi területet, hogy a rendőrök napi 24 órában figyelnek is, és szükség esetén járőrt küldenek a tetthelyre. Ebből máris látszik, hogy nem pusztán a kamerákon múlik a siker, hanem inkább azon, hogy van-e elég bevethető rendőr. De Klauser még így is azt állítja, hogy a bekamerázás a tényleges bűnözési helyzetet nem befolyásolta lényegesen, hanem pusztán az emberek biztonságérzetét javította, azt viszont mérhetően. Annyi bizonyos, hogy a térfigyelés nem fékezi meg sem a halálra is elszánt terroristákat, sem a hirtelen felindulásból támadókat, sem a zavart elméjű garázdákat. A berlini közlekedési vállalat viszont azt tapasztalja, hogy csökkent a rongálások száma, mióta nyilvánvaló, hogy utólag azonosítani tudják a tetteseket. Szintén a kamerák vezették nyomra a rendőröket az utóbbi idők nagy felháborodást keltő eseteiben, amikor embereket támadtak meg a metróban.

Alig zavar már bárkit is a kamerák özöne Nagy-Britanniában. Ott úgy elszaporodott a magán- és állami térfigyelés, hogy akad olyan becslés, amely szerint a világ lakosságának alig egy százalékát számláló briteket a világ biztonsági kameráinak húsz százaléka figyeli. A bűnözési statisztikák ingadozása ugyanakkor nem mutat összefüggést a kamerák terjedésével.
Egészen más a helyzet Kínában, ahol a mindmáig teljhatalmú kommunista párt a legkorszerűbb technikákkal építgeti ki a Nagy Testvérhez méltó megfigyelést. Sanghajban 97 hatóság adataiból minden egyes polgárról már most 5198 információt összegez a „társadalmi tisztesség rendszere”. Tudják róluk, adtak-e vért, van-e adóhátralékuk, blicceltek-e a metrón, segítenek-e a szomszédaiknak. A jók kis kedvezményeket kapnak (kaució nélkül bérelhetnek biciklit, önrész nélkül vehetnek fel hitelt), a rosszak esetleg nem jutnak repülőjegyhez, gondjaik lehetnek az álláskereséssel. A digitális dicsőség- és szégyentáblát 2020-ig egész Kínában be szeretnék vezetni. De ami az adatok egyesítését illeti, csöndben Nyugat-Európában is vannak fejlemények. Németországban májusban módosítottak törvényt, azóta a biztonsági szervek könnyebben hívhatják le a személyi igazolványokhoz amúgy is digitálisan rögzített arcképeket. Angliában novemberben lépett életbe az a törvény (Investigatory Power Bill), amelynek alapján rutinszerűen összesíthetők a polgárok internetezési szokásai. ¬ BEDŐ IVÁN