Újabb szankciók

Ezerszeres megtorlást ígért és amerikai katonai akció esetére nukleáris csapást helyezett kilátásba az USA ellen Észak-Korea. Phenjan dühét az váltotta ki, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) a júliusban végrehajtott két rakétateszt miatt a múlt szombaton tovább szigorította az ország elleni szankciókat. A döntés egyhangúlag született, ami azt jelenti, hogy megszavazta a vétójoggal rendelkező Oroszország és Kína is. A határozat megtiltja, hogy a világszervezet tagállamai szenet, vasat, vasércet és ólmot, valamint tenger gyümölcseit vásároljanak Észak-Koreától, amivel az évi 3 milliárd dollárra becsült exportbevétel harmadától fosztanák meg a sztálinista rezsimet. A BT a nyolcadik büntetőintézkedést hozta azóta, hogy Phenjan 2006-ban végrehajtotta első kísérleti atomrobbantását. A szankciókon ugyanakkor maradt rés. A határozat nem tiltja meg, hogy Észak-Korea nyersolajat importáljon és ruhát, valamint más textilipari termékeket exportáljon. Maradhat a helyén a külföldön dolgozó 60–80 ezer észak-koreai munkás is – az ő bérükből évi 500 millió dollárhoz jut Phenjan –, csak a számukat nem lehet növelni. Működhetnek a meglévő, jellemzően kínai részvételű vegyes vállalatok is, ám újakat nem enged a határozat létrehozni. Az újabb szankciók sikere azon múlik, hogy Észak-Korea utolsó szövetségese és szinte egyetlen kereskedelmi partnere, Kína mennyire veszi komolyan azok betartását.