Mihai Tudose: román kormányfő a kalapból

A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) folyosóiról az Antena3 hírtelevízióhoz eljutott pletykák szerint Mihai Tudose új román miniszterelnök már a hivatali idejének első napjaiban keményen összeveszett a pártot diktatórikus módszerekkel irányító Liviu Dragneával. Az 50 éves kormányfő állítólag üvöltve hozta pártbeli főnöke tudomására, hogy nem hajlandó az utasításaira vakon ugrálni, és a nyakába varrt kormányprogram több fejezetét módosítva ülteti át a gyakorlatba. A kirívó engedetlenség egyik magyarázata az lehet, hogy Dragnea miniszterelnök-jelölti listáján Tudose csak a harmadik volt Carmen Dan belügyminiszter és Mihai Fifor szenátor (azóta energetikai miniszter) mögött, ám úgy tudni, a nem hivatalos négyszemközti egyeztetésen Klaus Iohannis államfő kihúzta az első kettőt.