Baráth Magdolna: A szovjet tényező. Szovjet tanácsadók Magyarországon

A budapesti metró már az 1950-es években is szovjet felségterület volt: Nyikolaj Dmitrijevics Danyelija és Lev Alekszejevics Selajev 1950 szeptemberében három hónap alatt szemrevételezte a magyarok készítette metróépítési és üzemeltetési terveket, véleményezték – nem éppen hízelgően –, majd hazautaztak. Aztán jöttek helyettük, utánuk más szakértők, hadügyi nyomvonal- és vegyitámadás-specialisták, születtek ilyen-olyan kormány- és államközi szerződések – csak a metróra kellett várni egészen az 1970-es évekig. Mindez csupán apró, kiragadott momentum Baráth Magdolna új kismonográfiájából. A szovjet–magyar kapcsolatok jegyzett történésze évek óta kutatja szakága „fehér foltját”, az évtizedeken át a titokzatosság legendáriumával is övezett szovjet tanácsadói rendszert. Az első, vázlatos, ám tényekben, adatokban és részletekben gazdag kép mostanra állt össze. Abban a tekintetben nincs meglepetés, hogy a hadseregével ideiglenesen Magyarországon (is) tartózkodó Szovjetunió szovjetizált is, ahol csak tudott. Hogy ezt miként, milyen olajozottan és kiterjedt magyar kollaboránsi hálózattal tehette, nos, ebben már akad jócskán töprengenivaló. Baráth legmegdöbbentőbb adata az ugyanis, hogy a teljes magyar állambiztonsági, politikai, gazdasági és kulturális életet úgymond meghatározó tanácsadók száma hivatalosan – a meglehetősen nagy fluktuáció mellett éves viszonylatban – 200 (azaz: kettőszáz) fő volt csupán.