Világ | 7 nap
Világ 7 nap
IRÁN FEGYVERKEZIK

Dacból

A teheráni parlament órsi többséggel elfogadta, hogy nagyjából 800 mill dollárnak megfelelő összeggel növeljék a katonai költségvetést. A szavazás során több képviselő Halál Amerikára! felkltással külön is jelezte támogatását. Az összegből 260 mill dollárt kap Irán rakétaprogramja, és 300 mill jut a Forradalmi Gárda külföldi tevékenységet végző szárnyának, az Al-Kudsz Erőnek. A törvény arra is kötelezi az újraválasztott Hasszán Rohani elnök kormányát, hogy készítsen stratégt az USA „hegemonisztikus és megosztó tevékenysége”, valamint fenyegetései ellen a régban. A teheráni parlament arra reagált, hogy a washingtoni kongresszus – Oroszországgal és Észak-Korval egy csokorban – újabb szankckkal sújtotta Iránt. Az indoklás szerint azért, mert Teherán a ballisztikus rakétákkal végrehajtott kísérleteivel megsértette a 2016-os nuklris alku feltételeit. Irán viszont azzal érvel, hogy a megállapodás nem tiltja meg számára, hogy fejlessze a nuklris töltet hordozására nem alkalmas rakétáit, márpedig csak ezt teszi. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség sem talált ezt cáfoló bizonyítékokat a helyszíni ellenőrzésén. Donald Trump amerikai elnök többször is nagyon rossz alkunak minősítette az USA vezette hatokkal – az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagjával és Németországgal – kötött nuklris egyezséget, és annak felmondásával fenyegetőzött.