Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap
FINKELSTEIN UTÁN

Habony egyedül

Hivatalosan közölte a brit cégnyilvántartással a Danube Business Consulting Ltd., hogy az elhunyt Arthur Finkelstein meghatározó személyes kontrollja megszűnt a cég fölött. A két Orbán-tanácsadó, Habony Árpád és az amerikai Finkelstein 2015 márciusában alapított közös céget Londonban, amelyben befolyásoló helyzetben egyedül Habony maradt a hivatalos cégbírósági listán. A cégnél – amelyet a századvéges Lánczi Tamás, a Figyelő főszerkesztője vezet – bonyolítja a helyzetet, hogy míg Habony magánszemélyként tulajdonos, Finkelstein egy cégén keresztül volt az. A Danube fele ugyanis az 1972-ben alapított, az USA New York államában bejegyzett Arthur J Finkelstein & Associates Inc kezében van, és a tanácsadó halálával ez nem változott. Az 5 ezer fontos törzstőkén a tulajdonosok korábban testvériesen osztoztak, így vélhetően azon a 100 ezer fonton (mintegy 33 mill forint) is, amelyet osztalékként tartalmaz az első teljes üzleti évről készült, 2016-os Danube-mérleg. Az amerikai cég egy tízfős tanácsadó vállalkozás, amelyet most már a testvér, Ronald Finkelstein vezet. A horvát sajtó korábban arról cikkezett, hogy a Habony–Finkelstein-páros segítette tanácsaival győzelemhez a Fidesszel közös politikai családba tartozó HDZ-t.