Aranyatért

A Latin Monetáris Szövetség (röviden: Érmeunió) a XIX. század legnagyobb földrajzi kiterjedésű pénzügyi egyezményeként számos ország pénzrendszerét egységesítette szabványos súlyú és finomságú arany- és ezüstérmék bevezetésével. A Franciaország, Belgium, Svájc és Olaszország által 1865-ben kötött egyezményhez Görögország is csatlakozott, majd fél Európa – az érintett országok gyarmataival együtt – társult tagként igazodott hozzá. Bimetális alapon indult: az ezüst- mellett az aranyérméket is egységesítette az ezüsthöz számítva 15,5-szeres paritáson. De az ezüst árának jelentős esése miatt 1873-tól korlátozták a szabad arany-ezüst átváltást, és áttértek az aranyalapú pénzrendszerre, az úgynevezett aranystandardra. E szerint a valuta értékét a benne lévő, törvény által meghatározott tiszta aranymennyiség szabta meg. A világon először, 1821-ben, Nagy-Britannia vezette be az aranystandardot. A rendszer óriási előnye, hogy az egyes országok valutáinak egymás közötti váltóárfolyama, az aranytartalmak aránya szerinti aranyparitás egészen az első világháború kitöréséig, 1914-ig szinte állandó volt. Aktuálpolitikai és gazdasági események ugyan befolyásolták a napi árfolyamokat, de e változások mértéke minimális volt. Az Érmeunió hivatalosan 1927-ben szűnt meg, az aranystandard Európa néhány országában, például Nagy-Britanniában, egészen az 1931-es valutaválságig fennmaradt, az Egyesült Államok pedig 1933-ban volt kénytelen szakítani valutájának aranyhoz kötésével, mert a nemesfém mindennél erősebbnek bizonyult.