Újabb hihetetlen ígéretekkel vétette észre magát a König Bank néven tavaly fiktív hitelintézetet – akkori honlapja szerint „Közép-Európa legnagyobb privátbankját” – gründoló, kifőzdésből lett szigetbecsei vállalkozó. A Benke Jánosné jegybanki engedély nélkül alapított álbankját övező furcsaságokról elsőként a HVG számolt be (HVG, 2016. szeptember 1.). A tavaly semmi bevételt nem termelő vállalkozás három hónapja König Investment néven működik, de még bankként alapította meg a világszenzációként beharangozott eTruck Motor Zrt.-t.
„Az európai utakon több mint 4 millió kamion fut. Ezek (…) éves szinten mintegy 200 milliárd liter dízel üzemanyagot égetnek el a földünk légterébe” – aggódik az eTruck a Greenpeace környezetvédő szervezetnek címzett levelében. A mindössze 5 millió forintos tőkével, decemberben alapított cégecske azonban máris megtalálta a megoldást. Olyan, elektromos kamionokat előállító üzem felépítését ígéri, amelyben „a gyártási számot tekintve évi 100–300 ezer darabszámú nyerges vontató és pótkocsi gyártása van megcélozva”. Ezzel, a Föld megmentésének kellemes mellékhatásaként, egyszersmind a magyar gazdaságot is felvirágoztatná. Korábbi közleménye szerint ugyanis az eTruck 120 ezer munkahelyet teremt – ebből, mint állítja, 20 ezret Hegyeshalomban, 80 ezret az ország többi részén –, és ez „a költségvetését tekintve éves szinten 400 milliárd eurós gyártási összeget jelent”, ami „háromszor nagyobb, mint az ország összterméke”.
Ha valaki még ezek után sem kezdene gyanakodni, annak elég beleolvasnia a cég honlapjának ígéretözönébe. Az eTruck kamionjai állítólag 1200 kilométert tesznek majd meg egy töltéssel. A Mercedes valóban létező e-Truck nevű teherautójának prototípusa – az eltérés nem csupán egy kötőjel, hanem az is, hogy a stuttgarti gyártó egy évvel korábban jegyeztette be a nevet – csak 200 kilométerre képes. A 26 tonnás német járműnek ehhez 1,7 tonnányi akkumulátort kell magával cipelnie; ennek alapján a königes ígéretkamion 40 tonnás össztömegéből 16 tonnát tennének ki csak az áramforrások. A mercedeses összehasonlítás azért is helyénvaló, mert – mint a totalcar.hu kiszúrta – a magyar cég reklámvideója egy virágmintás tapétával elmaszkírozott Mercedest mutat be saját prototípusaként.
Központi üzemét az eTruck a hegyeshalmi volt EuroVegas-telken képzeli el, a magyar–osztrák–szlovák hármas határnál, az autópálya mellett. Ez elvileg remek választás, csakhogy az itteni ingatlanok ára sokszorosa az ország belsejében lévőkének. Ami pedig a munkaerőt illeti, Ausztria kapujában nemhogy húszezer, de már húsz munkást is nehéz összetrombitálni. Más kérdés, hogy a – mondjuk az eTruck honlapján is bevallottan megcélzott támogatásokból megvásárolt – telket végül nemcsak a világmegmentő csodakamion gyártóbázisaként, hanem akár más módon is hasznosítani lehetne.
Az pedig nyilván csak véletlen egybeesés, hogy Szijjártó Péter külgazdasági miniszter éppen a hétvégén jelentette ki: „könnyen lehet, hogy az elektromobilitás fejlesztései hamarabb jelennek majd meg a kamionokban, mint a személyautókban. Ezért is itt az ideje, hogy a magyar gazdaság gerincoszlopát adó autóiparon belül ugyanúgy koncentráljunk a tehergépjármű-iparra.” ¬ MUCK TIBOR