Bukásokéslebukások
A rajtunk élősködő NER kádárosodásának biztos jele, hogy csak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem papírjával lehet majd bizonyos állami posztokat betölteni. Így volt ez valaha a Marxista–Leninista Esti Egyetemmel is, az 1950-es évektől az volt hivatott helyes ideológiai irányba terelni az értelmiséget. A fideszista észjárás azonban különös csavart is adott a múltidéző történetnek: a jogi diplomával rendelkezők közül a 2006-tól indult évfolyamokon végzettek nem kaphatnak automatikus felmentést a beiskolázás alól. A puhuló diktatúra nyolcvanas éveiben végzettek – mint a Fidesz-vezérkar magja – tehát simán kihagyhatják a közszolgálatit, de a demokrácia utóbbi éveiben okítottak, a 2010-es fülkeforradalom után végzettek kénytelenek lesznek újra iskolapadba ülni fejtágítóra. A kormány szerint nekik ugyanis nincs megfelelő „államtudományi” képzettségük, ők csak jogászok.