Méregkeverők

„A történelem legszenzációsabb és legirtózatosabb bűnügyéről” írt a The New York Times 1929-ben. Ilyesmi csak alacsonyabb rendű, egzotikus országokban történhet, valahol a messzi távolban – érzékeltették az amerikai lapok cikkeinek százai. Magyarországon mindenki döbbenten kereste a magyarázatot arra, ami a fővárostól nem egészen 100 kilométerre, az alföldi Tiszazugban történt. Népiek, urbánusok, liberálisok, szocialisták, keresztény-nemzetiek, pszichológusok, szociográfusok, történészek a legkülönbözőbb magyarázatokkal és értelmezésekkel álltak elő. A tiszazugi falvakban majd két évtizeden át zavartalan nyugalomban ölték az öregeket, gyerekeket, hadirokkantakat, betegeket, újszülötteket. Kvázi közösségi normává vált, hogy az arzén orvosság a nők gazdasági, szexuális és egyéb problémáira. Több mint száz embert gyilkoltak meg, mire komolyan nyomozni kezdtek az ügyben. A majdnem száz gyanúsított harmadából sem lett vádlott, sokakat felmentettek, csak három halálos ítéletet hajtottak végre. A főbűnös bábák öngyilkosságba menekültek. Mire a Mátay Mónika szerkesztő vezette, fiatal kutatókból és diákokból álló szerzőcsapat kiváló, alapos és nagyon sokoldalú könyvének a végére érünk, az a benyomás alakulhat ki, hogy a két magyarázat kiegészíti egymást. A régi világból megmaradt az a felfogás, hogy az ember annyit ér, amennyit a tudása, a munkaereje. Akinek haszna nincs, létjoga sincs. Az új világból pedig bejött a mindentűréssel, a férfiuralommal való szembefordulás, a szexuális igények előtérbe kerülése, az egyház tekintélyvesztése. Nehéz volt válni, brutális, alkoholista férj ellen védelmet találni, családot tervezni, nem volt sem hatékony gyógyítás, sem ápolási segítség, sem hospice, sem eutanázia. De ott volt a papot felváltó új tekintélyszemély, a bába, aki mindenre megoldást kínált és feloldozott.