A kerítésépítési számlákat próbálja Brüsszelen behajtani Orbán Viktor. A beszállítói körbe főleg Fidesz-közeli vállalkozók tartoznak, de egykor szocialista kapcsolatokat ápolók is megtalálhatók.
Kerítés a szerb határon. A határzár vámszedői
reviczky zsolt
Akvótaperután
Angela Merkel német kancellár Orbán Viktorral. Leválasztási kísérlet
AFP / THIERRY CHARLIER
Pár éve aligha gondolta volna bárki, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szlovák kollégáját, Robert Ficót állítja példaképül maga elé. Pedig épp ezt tette, amikor szokásos péntek reggeli interjújában az Európai Bíróság kvótaperben hozott ítéletével kapcsolatban az ő álláspontjával a „szó, sőt betű szerint is egyetértek” fordulatot használta. A szlovák miniszterelnök azt mondta, hogy fogcsikorgatva ugyan, de tudomásul veszi a bíróság Magyarországot és Szlovákiát elmarasztaló ítéletét. Orbán kijelentését némileg árnyalja, hogy előtte két napig Lázár János, Szijjártó Péter és Trócsányi László miniszterek is azt mondták, hogy az ítélet elfogadhatatlan, és harcolunk a megvalósítása ellen. Orbán levette azonban, hogy az európai politikusok azt már végképp nem tűrnék, ha egy bírósági ítéletet semmisnek tekintene.
Az Európai Bíróság a két államnak azt a keresetét utasította el, amellyel az EU Tanácsának egy 2015. szeptemberi határozata ellen léptek fel. E szerint Magyarországnak Olaszországban vagy Görögországban regisztrált 1294 menedékkérő ügyét kellene elbírálnia. A magyar és a szlovák kormány alapvetően azt vitatta, hogy az államok vezetőit tömörítő Európai Tanács korábban az önkéntes befogadásról adott ki „végkövetkeztetéseket”, amit a belügyminiszterek minősített többségi döntéssel foglaltak szabályba. A bíróság szerint azonban az Európai Tanács nem jogszabályalkotó intézmény, ezért ebben a perben irreleváns, hogy miként foglalt állást. Az még kérdés, hogy Magyarország e bírósági döntés alapján köteles-e kérelmeket elbírálni. A határozat érvényessége ugyanis két évre szólt, ami két hét múlva lejár, és ezt a bíróság is megerősítette. Újabban azonban az Európai Bizottság köreiből az az információ szivárgott ki, hogy ott úgy értelmezik a határozatot, hogy az a 2017. szeptember 26-áig regisztrált menedékkérőkre vonatkozik, az ő elosztásukat pedig folytatni kell.
Úgy látszik, nem hangozhattak túl meggyőzően Orbán mondatai az ítélet tudomásulvételéről. Angela Merkel német kancellár keddi interjújában úgy interpretálta a magyar álláspontot, mint amely szembemegy a jogállamisággal, hiszen nem fogadja el a bírósági ítéletet. A német kancellár azt is kijelentette, hogy a visegrádi négyek államai közül azokat, amelyek meggyőzhetők, le szeretné választani a többiekről.¬