Folytassa,Merkel!

AFP / ODD ANDERSEN

A Német Szövetségi Köztársaság parlamentjébe meglehetősen nehéz új pártnak bekerülni. Az alapító atyák által megszabott ötszázalékos küszöb – ami a weimari köztársaság szomorú tapasztalatai alapján született, látva, hogy a sok, szétforgácsolt csoportosulás között a náci NSDAP tudta megkaparintani a hatalmat – komoly akadálynak bizonyult. Az elmúlt évtizedekben nem is sikerült sokszor átugrani. Először 1983-ban a Zöldeknek, majd az 1990-es újraegyesítés után az egykori NDK-s állampárt reformerőiből alakult Demokratikus Szocializmus Pártjának, a PDS-nek (ebből lett időközben a Baloldal).

A Bundestag megalakulása óta nem volt szélsőjobboldali párt a legfelső népképviseletben. Igaz, az újnáci NPD az 1960-as évek vége óta hét tartományi parlamentbe is bejutott hosszabb-rövidebb időre, de igazán sok vizet nem tudott zavarni. Egyetlenegyszer, 1969-ben eljutott a Bundestag küszöbéig, de a 4,3 százaléknyi voks – beigazolódott az alapító atyák előrelátása – kevésnek bizonyult a bejutáshoz.

Most azonban itt van az Alternatíva Németországnak (AfD). Az a párt, amely a menekültáradatot a határon szükség esetén fegyverhasználattal állítaná meg (később finomítottak: gyerekekre és nőkre nem kellene lőni). Angela Merkelt bíróság elé kellene állítani a menekültek beengedésével a német népnek okozott károk miatt – ezt az AfD egyik listavezetője, Alice Weidel ígérte a kancellárnak. Másik listavezetőjük, Alexander Gauland pedig egyenesen Anatóliába szeretné eltávolítani Aydan Özoguz államminisztert, aki a kancellárián, tehát Merkel közvetlen közelében az integrációs ügyek felelőse. Hogy Özoguz szülei ugyan törökök, de ő már Hamburgban született, Németországban nőtt fel, itt tanult, a német kormány tagja – a jelek szerint mindezt háttérbe szorítja, hogy az AfD szerint egyszerűen idegen.

Orbán Viktornak néhány kellemetlen percre kell felkészülnie az Európai Unió állam- és kormányfőinek októberben esedékes találkozóján. Angela Merkelt egy lapinterjúban megkérdezték, nem érzi-e úgy, hogy kudarcot vallott, hiszen Magyarország nem csupán elutasította a menekültek unión belüli elosztását, de a bírósági döntés után sem hajlandó menekülteket fogadni. Merkel – ellentétben kormánya szociáldemokrata tagjaival – eddig tartózkodott az Orbán-kormány élesebb bírálatától. Hogy ezt pártcsaládi szolidaritásból vagy azért tette, hogy a menekültkérdést leszámítva minden más területen biztos lehessen a magyar szavazatban, az más kérdés. Most azonban szokatlanul egyenesen fogalmazott: „Ha egy kormány azt mondja, nem érdekli az Európai Bíróság ítélete, ez nem elfogadható.” Ez ugyanis – így a kancellár – Európa egyik alapvető kérdését érinti, azt, hogy Európa a jog térsége, s ezért kell az Európai Tanács októberi ülésén erről beszélni.

Egy esetleges ejnye-bejnyénél persze sokkal fontosabb, hogy miként alakul majd az európai együttműködés a német választás után. Emmanuel Macron új francia elnök nagy lelkesedéssel hirdette meg „Európa újraalapítását”, amin többek között az euróövezet országainak még szorosabb gazdasági összekapcsolása értendő. Merkel ugyan a választási kampányban visszafogottan reagált az ötletekre, de bizonyos, hogy az új kormány majd előveszi ezt a kérdést. Ami pedig a berlini koalícióalakítás következményeit illeti a kétoldalú kapcsolatok tekintetében: nem lehet tudni, hogy a magyar kormány számára melyik variáció a kisebbik rossz. Mivel Berlinben az alkancellári és az ehhez leggyakrabban kapcsolódó külügyminiszteri poszt a kisebbik partneré, egy CDU/CSU–FDP-kormány esetén vajon hogy viszonyulna egy liberális külügyminiszter az illiberális partnerhez? Vagy ha a Zöldeké lesz a külügyi tárca: egy atomerőművet építő, civil szervezeteket zaklató kormány képviselőivel aligha lennének nagy barátságban. Ha pedig marad a nagykoalíció: az SPD már eddig sem fukarkodott az „Orbán-rezsim” ostorozásával.

Aki sem a tévécsatornák számos választási vitaműsorából, sem a lapok számtalan elemzéséből nem tudta leszűrni, kire is szavazzon, az igénybe veheti a Szövetségi Politikai Képzési Intézet (Bundeszentrale für politische Bildung, BPB) segítségét. Az interneten elérhető szolgáltatás lényege: a BPB szakemberei összeállítottak 38 kérdést, s ezeket elküldték a pártoknak, hogy röviden, közérthetően, de a választási programjuknak megfelelően válaszoljanak rájuk. A válaszok a párt megjelölése nélkül jelennek meg, a polgárnak így kell kiválasztania a neki leginkább megfelelőt. Annak alapján, hogy a különböző kérdésekre adott válaszok közül melyik pártét fogadta el a polgár, a „választási automata” megmondja, melyik párt nézetei állnak hozzá a legközelebb.

A BPB szerint szeptember közepéig több mint 10 millióan vették igénybe ezt a segítséget. Hogy aztán követik is majd a gép adta végeredményt, az persze nem biztos. Még az előző választás idején történt, hogy az ismert írónő, Juli Zeh, aki közéleti megnyilvánulásaiban rendre a szociáldemokrácia mellett foglal állást, vagyis elméletileg a programnak az SPD-t kellett volna kihoznia számára, megdöbbenve tapasztalta, hogy választásai alapján ő bizony liberális FDP-szavazó. Ennél is furcsábban járt Jessica, a berlini kocsma pincérlánya, akit a törzsvendégek fűztek meg, töltse már ki ő is a választási automatát. Igaz, kicsit irányítgatták is, de AfD-szavazónak hozták ki. „Jesszusom, én AfD-s? Hiszen egy fekete fiúval élek!”