Világ | 7 nap
Világ 7 nap
ÓRIÁSi OROSZ HADGYAKORLAT

Félelem és bizonytalanság

Vlagyimir Putyin orosz államfő is megtekintette a szeptember közepe óta tartó Zapad–2017 hadgyakorlatot, amelynek keretében az orosz és fehérorosz erők a balti térség NATO-tagjaitól lőtávolságra hajtanak végre közös szárazföldi és légi hadmozdulatokat. A hivatalos adatok alapján a gyakorlaton 12 700 katona vesz részt – a nemzetközi konvenck szerint akkor kell külföldi megfigyelőket hívni, ha a létszám meghaladja a 13 ezret –, ám Nyugaton úgy tartják, a bevont erők létszáma ennél jóval magasabb. A NATO, amely több ezer katonát telepített a balti államokba és Lengyelországba, aggodalmát fejezte ki, míg Moszkvában hangsúlyozzák, hogy a védelmi feladatokat tartalmazó műveletek nem fenyegetik a Nyugatot. A Zapad–2017 során a résztvevők azt gyakorolják, miként lehet megakadályozni, hogy Fehéroroszország egyik körzete külföldi hatalmak segítségével elszakadjon. A balti államok vezetői szerint nem kizárt, hogy a gyakorlat idejére Fehéroroszországba vezényelt orosz csapatok tartósan ott maradnak, ami fenyegetés lenne. Oroszország legutóbb 2013-ban rendezett hasonló méretű hadgyakorlatot a térségben, néhány hónappal az előtt, hogy a hadsereg jelzés nélküli katonáinak segítségével elcsatolta Ukrajnától a Krím félszigetet. Közben megérkeztek a távol-keleti Vlagyivosztok kikötőjébe azok a kínai hadihajók, amelyek nyolcnapos közös manővereket folytatnak majd az orosz csendes-ócni flotta egységeivel.