A megfelelő fertőtlenítés, az egyszer használatos tűk és a sebek gondos kezelése ellenére is komoly egészségügyi kockázatokat rejthet a tetoválás, mégpedig a varrástól távolabb – derítették ki német tudósok és egy nemzetközi együttműködésben üzemeltetett kutatóintézet, a franciaországi ESRF (European Synchrotron Radiation Facility) szakemberei. Ez egyúttal ismét jelzi, hogy a részecskegyorsítóknak (amelyeknek egyik válfaja a szinkrotron) nem pusztán az elméleti fizikában jut szerep. A Scientific Reports című folyóiratban publikáltak szerint először sikerült bizonyítani, hogy a tetoválótintából egészen apró, azaz nanorészecskék kerülnek a véráramba, onnan pedig a nyirokcsomókba. Ott végleg megmaradnak, megzavarva a nyirokcsomókat a kórokozók kiszűrésében, a fertőzések leküzdésében. A tetoválóanyagok a szerves festékszemcséken kívül mérgező anyagokat – nikkelt, kobaltot és krómot – is tartalmaznak, továbbá a színek árnyalására a bizonyítottan rákkeltő titán-dioxidot. A nyirokcsomók elszíneződése miatt azt már korábban is tudták, hogy a tinta pigmentjei bekerülnek a szervezetbe, de csak a mostani röntgenmikroszkópos vizsgálatok derítettek fényt a jóval apróbb, a festékszemcsékétől eltérő viselkedésű nanorészecskék vándorlására. A kutatás eredményei a kozmetikumokban, napvédő szerekben is megkérdőjelezik a titán-dioxid használatát – véli Hiram Castillo-Michel, az ESRF kutatója, a tanulmány egyik szerzője. Szintén az ESRF volt az egyik közreműködő egy ritka, rejtélyes allergia kiderítésében. Egy férfi néhány régi tetoválása titánt is tartalmazott, és miután titántartalmú csavarokat ültettek a gerincébe, kellemetlen tünetei támadtak, amelyek csak akkor múltak el végleg, amikor a csavarokat kivették.