Utolsóvérig

Idegesek a spanyolországi pénzpiacok, hiszen veszélyben érzik Nyugat-Európa ötödik legnagyobb, a 2008-as válságot kiheverve még csak törékeny stabilitást élvező gazdaságát. Leginkább a bizonytalanságtól tartanak, hiszen az elválás komoly befolyással lehet a spanyol pénzügyekre. A madridi tőzsde indexe, az Ibex zuhanásában főszereplők a katalán nagybankok, és megkopott a Katalóniában kibocsátott kötvények népszerűsége is, hiába áll mögöttük a spanyol állam garanciája. Az év elején katalán pénzügyi vezetők New Yorkban és Londonban győzködték a befektetőket, hogy bátran jegyezzenek katalán kötvényeket – ezzel is próbálva nagyobb gazdasági mozgásteret nyitni maguknak a remélt elválás esetére. Nem tett jót a hangulatnak az sem, hogy a Moody’s hitelminősítő a hó elején jelezte: az elszakadás negatív hatással lehet a spanyol adósságbesorolás megítélésére.

Madridi adatok szerint Katalónia 1,9 milliárd eurós deficittel zárta a tavalyi évet, ami saját GDP-jének a 0,9 százaléka. A katalán adósság pedig eléri a 75 milliárd eurót, a GDP 35 százalékát. A referendum tétje nagy: a katalán gazdaság a spanyol GDP 20 százalékát adja, míg a lakosságnak csak a 16 százaléka él ott. A katalánok sokkal több adót fizetnek be a központi büdzsébe, mint amit különböző célokra onnan visszaosztanak, így ők támogatják a szegényebb országrészeket. Katalónia 10 milliárd euróval többet fizet be, mint amennyit visszakap, míg Andalúzia például 8 milliárddal többhöz jut, mint amennyit a közös kasszába tesz.

A 7,5 millió lakosú Katalónia Spanyolországon belül régóta a legtöbb betelepülőt vonzó régió. Az ország szegény déli és középső területeiről már a múlt század elején tízezrével érkeztek a gazdag Katalóniába a munkát és jobb megélhetést keresők. A többségük otthonra lelt, családot alapított, de megőrizte andalúz, extremadurai, kasztíliai, galiciai identitását, szokásait, konyháját és nyelvét. Amit a polgárháború utáni Franco-rendszerben a központi kormányzat kifejezetten támogatott, hogy ezzel is felhígítsa a katalán egységet, megtörje az önállóságot. Így aztán a betelepülési láz folytatódott, százezrek áramlottak az ország északkeleti csücskébe, még a nehézipar leépülése miatt akkor szintén szegény baszk területekről is. Ehhez az utóbbi évtizedekben társult a latin-amerikai, majd az afrikai, ázsiai bevándorlás.

Az ilyen új katalóniaiak nem feltétlenül hívei az elszakadásnak, nincsenek patrióta érzelmeik, sokan máig nem beszélnek katalánul. Így aztán aligha szavaznak igennel, de valószínűbb, hogy nem is járulnak az urnákhoz. Alejandro Macarrón kutató szerint a jövő Katalóniája, ha kiválik, akkor sem lesz soha katalán, és ha marad, akkor sem lesz spanyol. Hiszen a „tisztán” katalánok aránya évszázados mélyponton van, a mai újszülötteknek közel a fele már nem katalán, de nem is spanyol szülők gyermeke, hanem bevándorlóké. Gironában például az újszülöttek 20 százaléka muszlim, Tarragonában és Léridában 15, de még Barcelonában is 12 százalékuk. Egyes települések lakossága pedig furcsa képet mutat: a Barcelonához közeli, 120 ezres Santa Coloma alvóváros lakóinak mindössze a 49 százaléka született Katalóniában, 24 százaléka Spanyolország más részén, 27 százaléka pedig külföldön.