A bilincs a szabadság legyen – Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése

Egy év híján fél évszázadnyi házasság krónikája – a majd kilencszáz oldalas kötet utószavát jegyző szerkesztő, Nagy Boglárka találó kifejezésével: a házaspár közös regénye – kerekedik ki a lajstromba vett 744 levélből. A hétköznapi csip-csupságokat zavarba ejtő/felemelő mondatok, bekezdések fűszerezik, s az olvasó egyszer csak azt érzékeli, hogy a lassan hömpölygő, ám gyakorta váratlanul méteres hullámokat vető levél-regény folyam magával ragadja, nem engedi szabadulni. A háromszögtörténetekben, irodalmi és politikai intimitásokban és közügyekben egyaránt gazdag könyv úgy bilincseli ide-oda lapozgató kezét, szemét, lelkét, ahogy a két főszereplő – a magyar prózát megújító férj és a tanatológus-pszichológusság mellett íróként is egyre magasabban jegyzett feleség – egymást egy életen át. Ha nem tudnánk, hogy a kötetbe rendezett írásos párbeszéd darabjait 1998-ban a két „Kincsem” (merthogy így szólították egymást) adta át – más levelekkel, kéziratokkal, dokumentumokkal egyetemben – a Petőfi Irodalmi Múzeumnak, akár idő előttinek is érezhetnénk a csupán néhány évvel a haláluk utáni publikálást. A pőrén kitárulkozás „saját akarata” viszont (fel)oldja ezt a kínos érzést. S ebben nagyot segít az egyik – a névmutató szerint is – legtöbbször felemlített szereplő, a két évtizeddel ifjabb, tán legközelibb barát, Nádas Péter. Hátborzongató és tűpontos kötetvégi esszéjében azt mondja el, ami hosszú ideig volt az „életfeladata”, vagyis hogy „mindenfajta részrehajlás nélkül mindkettőjüket megértsem”. Megértette. Az olvasóval is megértette.