Gazdaság | Cégvilág
Gazdaság Cégvilág

Pallas Athéné: Matolcsyék már könyvkiadót is csináltak

Pallas Athéné néven könyvkiadót indított a jegybankos alapítványok befektetési cége, az Optima Zrt. Az első kiadvány várhatóan az év végén jelenik meg. A kft-t ötmill forint törzstőkével alapították, ügyvezetője Cseh Katinka. A könyvkiadó alapvetően közgazdasági, pénzügyi, menedzser- és geopolitikai szakkönyvek megjelentetését tervezi, azzal a deklarált céllal, hogy még több idegen nyelvű szakmai bestseller váljon elérhetővé magyar nyelven. „A könyvkiadót az Optima Befektetési Zrt. saját vagyonából alapította, a középtávú cél a piaci működés mellett a nyereségesség megteremtése” – közölte a HVG kérdésére az alapító. Az Optima ezzel új területre lépett: a 2015-ben alapított társaság eddig alapkezelésre vagy ingatlanhasznosításra hozott létre, illetve vásárolt társaságokat. A jegybank tehát tovább nyomul a szellemi életben is. Az alapítványai állnak a Kecskeméti Dlis Oktatás Zrt. mögött, mely az ottani Gazdálkodástudományi Kar létrejötte érdekében született. A HVG múlt heti száma pedig megírta, hogy a jegybank az érdekeltségén, a Budapesti Értéktőzsde Zrt.-n keresztül épp most indít pénzügyi akadémt is. Erre az értéktőzsde külön céget is alapított, amelyet nemrég jegyeztek be.