Aszázmandátumoskérdés

A feddhetetlenségével kampányoló Jobbik úgy kezdte középpárti létét, hogy évekig nem számolt el a pénzügyeivel. Mint a HVG 2009-ben elsőként megírta, a 2003-ban párttá alakult Jobbik öt évig elszabotálta annak az előírásnak a végrehajtását, amely szerint minden párt köteles közzétenni pénzügyi mérlegét a Magyar Közlönyben. Ez akkor senkit sem érdekelt különösebben, és mert állami támogatást nem kapott a párt, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) sem ellenőrizte rendszeresen a könyvelését. Pontosabban az egykori fiókpártja, a MIÉP–Jobbik A Harmadik Út kapott közpénzt, mivel 2 százalékot ért el 2006-ban, az egyszázalékos szavazatküszöbön átjutó szervezeteknek pedig a következő voksolásig jár az éves apanázs. Ezt a szervezetet 2005 végén hozták létre magánszemélyek választási pártként, hogy megtestesítse Csurka István MIÉP-je és az akkor még Kovács Dávid irányította Jobbik szövetségét. A társelnöki rendszerben vezetett MIÉP–Jobbik se számolt el a pénzzel.

A mai Jobbik-elnök, Vona Gábor 2002-ben még fideszes volt, Orbán-fiókaként ott ült a Szövetség a Nemzetért Polgári Körben. A következő évben már jobbikos pártalelnök lett, 2006 novemberében pedig a szervezet élére került, így nyilvánvalóan tudnia kellett az évekig tartó törvénysértő mulasztásokról. A MIÉP–Jobbiktól származó pénz átszivattyúzásában is tevékenyen részt vett Vona. 2009-ben a pártja legnagyobb támogatója az általa létrehozott Új Radikalizmusért Alapítvány volt. A szervezet számláján Vona 2008 nyarán helyezett el 100 ezer forint alapítói vagyont. Az alapítványt csak 2010. február 25-én jegyezték be jogerősen, de a MIÉP–Jobbik nevében Schön Péter már 2009. január 10-én 26,7 millió forintot fizetett be az Új Radikalizmusba. Ebből februárban és áprilisban egy 15 milliós és egy 11 millió forintos részletet továbbutaltak a Jobbiknak, így a párt ennek segítségével kampányolhatott a 2009-es európai parlamenti választásokra. Sikerrel: három mandátumot szerzett az unió parlamentjében.

A legutóbbi parlamenti választási eredményük alapján négy évig kapnak állami apanázst a pártok, az esedékes voksolás előtt pedig kampánytámogatáshoz is juthatnak.

Évenkénti támogatás

A központi költségvetésről szóló törvényben a pártok támogatására fordítható összeg 25 százalékát egyenlő arányban kell felosztani az országos listán mandátumot szerzett pártok között. A további 75 százalék az országgyűlési választások eredménye alapján a listájukra, illetőleg a jelöltjeikre leadott szavazatok arányában illeti meg a pártokat, de nem jogosult támogatásra az a párt, amelyik nem szerzi meg a szavazáson részt vett választók szavazatainak 1 százalékát. A támogatásokat negyedévenként, előre fizeti ki az államkassza.

A pártok támogatására fordítandó keretösszeget a költségvetési törvény állapítja meg, vagyis egy feles jogszabály, így a kormánytöbbség teljesen szabad kezet kap. Az ebben rejlő lehetőséget Orbán Viktor gyorsan felismerte, és már 2010 nyarán szerepelt a 29 pontja között, hogy rögtön abban az évben 15 százalékkal csökkentik a pártok költségvetési támogatását. Ez végül nem történt meg, de az összkeretet befagyasztották a 2010 előtti 2,6 milliárd forinton.

Kampánytámogatás

A voksok utáni közpénz 1990 óta jár a pártoknak, a jelöltek utáni új típusú kampánytámogatást viszont először 2014-ben fizették ki. Erre akkor 5 milliárd forintot szántak a költségvetésben, 2018-ra pedig 6 milliárdot kalkuláltak. A Ház 2013-ban „az országgyűlési képviselők választásán induló jelöltek és jelölő szervezetek esélyegyenlőségének elősegítése” érdekében úgy határozott, hogy az egyéni jelöltek egy-egy millió forint kampánytámogatást kapnak. A listát állító pártoknak járó pénz pedig attól függ, hány egyéni jelöltet tudtak állítani. Ha ez mind a 106 kerületben sikerült, akkor 597 millió forintot utaltak egy-egy pártnak. Ha viszont 27-nél kevesebb egyéni jelölt jött össze valamelyiknek, az kimaradt a pénzosztásból.

Az ellenzékmegosztó trükk ebben az volt, hogy közben leszállították az egyéni jelöltséghez szükséges választói ajánlások számát az 1990 óta megszokott 750-ről 500-ra. A lóláb ott lógott ki, hogy a Fidesz 2011-ben még azt szavaztatta meg a Házban, hogy a választói támogatás komolyságát bizonyítandó legyen 1000 a szükséges ajánlások száma, majd a kampánytámogatás bevezetésekor hirtelen megfeleztették a számot.

A várakozásuk bevált: 2014-ben összejött 18 országos pártlista, ebből 2 közös. Mandátumot viszont csak 4 hozott. Az önálló listát állító új pártok egy része kamu szervezetnek bizonyult, még az is felmerült, hogy a kampánytámogatás érdekében némelyik pénzért vette az ajánlásokat. Gyanút keltett ugyanis, hogy több szervezet még annyi listás szavazatot sem kapott, mint jelölti ajánlást. A zalaegerszegi Új Magyarország Párt például mindössze 1578 voksot gyűjtött (0,03 százalék), miközben 50 egyéni jelöltet állított, vagyis legalább 25 ezer ajánlást mutatott be. Ennek a szerveződésnek a 2014-es indulása majd 150 millió forintjukba került az adófizetőknek. Az ügyesebb ajánlásgyűjtögetők pedig, mint az MDF-jogutód Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ), 448 millió forinthoz juthattak e listaalapú párttámogatás címén, ha legalább 40 ezer támogató aláírást be tudtak mutatni (feltéve persze, hogy azok egyenletesen oszlottak szét a jelöltjeik között). A JESZ-nek 81 egyéni jelöltje volt versenyben, mégis csak 9925 voksot érdemelt ki a listája.

mti / kovács tamás

Horváth József vezérőrnagy – aki 2010 nyarától 2013 májusáig a katonai elhárítás főigazgató-helyettese volt – a Magyar Időkben előzetest adott abból, mi várható a választási kampányban. Összemosta a most „gombamód szaporodó” tiltakozó csoportokat (amelyeket nem nevez meg) a korábbi újnáci szerveződésekkel, Bácsfi Diánát, Szabó Albertet emlegetve.

„Ha végiggondoljuk az elmúlt évek példáit és azt, amit megtapasztaltunk a fővárosban időről időre szervezett »spontán« demonstrációk kapcsán, akkor látnunk kell, hogy az eddigi akciók még csupán tesztek voltak. Várható, hogy ezek a gombamód szaporodó, ismeretlen módon finanszírozott, függetlennek mondott csoportok mostantól éles üzemmódba kapcsolnak.

Céljuk többrétű lehet. Az államhatalom folyamatos nyomás alatt tartása. A rendvédelmi szervek minél látványosabb, »erőszakosabb« fellépésének kiprovokálása, ennek dokumentálása. A magyar és nemzetközi média tematizálása, a hazai »forradalmi« állapotok és az emberi jogok helyzete romlásának bemutatása. A magyar emberekben elültetni azt az érzést, hogy az állam rosszul működik, a dolgok rossz irányba mennek, elveszíthetjük a Nyugat támogatását, barátságát. Az EU-ból kilépés rémével és az ország keletre sodródásával fenyegetve elbizonytalanítani a gazdasági élet szereplőit, megingatni a gazdaságot. A miniszterelnök személyének közvetlen támadása.”