Arckérdés

Ausztriában október 1-jétől tilos elfedett arccal megjelenni a nyilvánosság előtt. A törvény valójában az arab nők burkáját tiltja be, ők ezentúl csakis olyan leplet viselhetnek, amely az áll és a homlok közötti arcrészt szabadon hagyja. De hogy ne tűnjön vallásellenes lépésnek, a jogszabályt kiterjesztették mindenfajta arctakarásra. Tilos például a főleg ázsiaiak által kedvelt higiéniai szájvédő használata, ha viselője nem tudja orvosi papírral igazolni annak jogosságát. Az arcot hatalmas sálba sem lehet csavarni, és bukósisakot is csak motorozás közben szabad viselni. A törvény megszegőit akár 150 euróval is büntethetik, akik pedig nem hajlandók fizetni, azokra elzárás vár. Ausztriában mindössze 150 olyan nőt tartanak nyilván hivatalosan, akik teljesen elkendőzik az arcukat, még autóvezetés közben is csak a szemük látszik ki. A kereskedők nagy bánatára a tilalom inkább azokat a burkát viselő gazdag közel-keleti nőket érinti, akik a bécsi belvárosban vagy a felkapott osztrák üdülőhelyeken rengeteget költenek luxustermékek vásárlására. A közvélemény szerint a törvényt következetesen betartani lehetetlen, és jobb lenne pontosan kijelölni azokat a helyeket, ahol egyértelműen meg kell tiltani a burka vagy a nikáb használatát. Ilyen lehet a rendőrség, a bíróság vagy a parlament. Október első napjaiban a rendőrök még nem büntettek, udvariasan félrenéztek.