Történelmi látogatás

Hatalmas pompával és tiszteletadással fogadták Moszkvában a múlt héten az ezerfős küldöttséggel érkezett Szalmán szaúdi királyt. Ő a monarchia első uralkodója, aki Oroszországba látogatott. A két fél több milliárd dollár értékű oroszországi szaúdi befektetésekről és egymilliárd dolláros közös befektetési alap létrehozásáról írt alá megállapodásokat. Az orosz és a szaúdi állami befektetési alap oroszországi közlekedési beruházásokról, a Szibur orosz vegyipari vállalat pedig szaúdi együttműködésről határozott. Szándéknyilatkozat született, hogy Rijád Sz–400-as orosz légvédelmi rakétarendszert vásárol. A királyság páncéltörő rakéta-sorozatvetőket, automata gránátvetőket és Kalasnyikov gépkarabélyokat is vesz. A hadiszállítások értékét 3 milliárd dollárra teszik, Rijád eddig főként Nyugatról szerezte be a katonai eszközeit. Bár a két fél ellentétes oldalon áll a szír polgárháborúban, jelezték, hogy meghosszabbíthatják az olajár stabilitása érdekében 2018 márciusáig hozott termeléskorlátozást. Egy nappal a látogatás után Washington jóváhagyta a THAAD rakétavédelmi rendszer lehetséges eladását Szaúd-Arábiának 15 milliárd dollár értékben. Vlagyimir Putyin orosz elnök elfogadta Szalmán király szaúdi meghívását. A konzervatív Szaúd-Arábia és az egykori kommunista Szovjetunió rossz viszonyát feledve Moszkva a szaúdi–amerikai kapcsolatok lazulását, Rijád az Oroszországgal szembeni nyugati embargót használhatja ki.