Különvélemény

„El tudnám képzelni, hogy az első hitel felvételekor az ügyfeleket beültetik egy órára az iskolapadba, és magyarázzák nekik az alapokat” – vetette fel a HVG-nek adott interjúban Richard H. Thaler, a közgazdasági Nobel-díj idei jutalmazottja (HVG, 2017. szeptember 21.). Az amerikai professzor például ezzel vélte megelőzhetőnek, hogy az emberek elcsábuljanak, és túlzott kamatterheket vállaljanak. A viselkedési közgazdaságtan megalapozója a svéd tudományos akadémia szerint azzal érdemelte ki az elismerést, hogy „sikeresen építette bele a pszichológiailag racionális döntéseket a közgazdasági elemzésekbe”. Első nemzetközi sikerét a Cass Sunsteinnel közösen írt Nudge című könyvével és a fogalom megalkotásával aratta (a könyvet magyarul a Manager Könyvkiadó Kft. jelentette meg), amelynek vezérgondolata, hogyan lehet jobb döntésekre ösztökélni az embereket anélkül, hogy beavatkoznának az életükbe. Új fogalmat kreált, a libertárius paternalizmust, hogy az ösztökélést megkülönböztesse az állami előírásoktól, kormányzati gyámkodástól. Számos önéletrajzi elemmel élvezetessé tett összefoglaló műve, a Misbehaving Rendbontók címmel a HVG Kiadónál jelent meg. Ebben az uralkodó közgazdasági áramlatokkal szemben azt bizonyította, hogy a piacok nem hatékonyak, az emberi döntések nem optimálisak és nem is önérdekűek, nem elfogulatlanok. A Corvinus Egyetem Rajk László Szakkollégiuma idén neki ítélte a Neumann János-díjat, amelyet szeptember 12-én adtak át a Magyar Tudományos Akadémián.