Ha a hatalom megragadása cselszövéssel, bűnnel, ármánnyal történik, akkor a züllés lesz a fő szabály, az árulás a norma, a bűn büntetlen marad, tobzódik a korrupció – ezt játsszák el az Örkény Színház színészei. Shakespeare a királydrámák sorában két darabot is az 1399 és 1413 között uralkodott IV. Henriknek szánt. Az elsőben a király megszilárdítja hatalmát, leveri a lázadókat, köztük azokat is, akik trónra segítették, de csalódtak benne. A második részben pedig újabb cselszövéssel szabadul meg támadóitól, és halálos ágyán abban a reményben adja át a hatalmat fiának – aki V. Henrikként követi a trónon –, hogy az ő uralkodását már nem terheli majd az atyai bűnök sora. Ahhoz pedig, hogy a figyelmet el lehessen terelni, igazán jól jön egy külső ellenség. Mácsai Pál rendezésében a két drámát egy este mutatják be, erősen tömörítve, ezért az értelmezést s az élvezetet megkönnyíti, ha előzőleg néhány órát a darab olvasására szánunk. A szerepeiket s jelmezeiket váltogató színészek között rendezői bravúr és vaskos üzenet mindenféle koroknak, hogy IV. Henriket és a rendszer romlottságát egy személyben jelképező Falstaffot azonos színész játssza: Csuja Imre. Bravúrosan, csakúgy, mint a kocsmárosnéként – pontosabban üzletvezetőként – és Főbíróként színre lépő Pogány Judit, akit előbbi szerepében kisemmiznek, amire nincs jogorvoslat, utóbbiban pedig szemet huny némely főúri bűnök fölött. Mácsai gondosan kerülte, hogy történelmi parabolává egyszerűsítse Shakespeare drámáit; ha a néző netán mégis aktualizál magában, magára vessen.
