Nagytestvér-projekt

Háborúkban, katasztrófahelyzetekben is biztonságos Kormányzati Adattrezort hozna létre a kormány, ahová minden magyar állampolgár és számos állami szervezet adatait és ügyeit archiválnák – derül ki a hvg.hu birtokába került kormány-előterjesztésből. E szerint 10 milliárd forintból jönne létre a két gépteremből álló adatközpont, illetve maga az adatbank. A közigazgatás működéséhez szükséges hagyományos, papíralapú adattartalmat folyamatosan felváltja ugyanis a digitalizált adat. Az előterjesztés szerint az elektronikus közigazgatás térnyerése során „a párhuzamosságok révén a papíralapú adathordozó is megmarad, de a kitűzött cél az, hogy az adatok csak elektronikus médián legyenek tárolva”. Ehhez kell a gigantikus, központi adatbank, ahová az államigazgatási szervek mellett az önkormányzatok, a bíróságok, az ügyészségek, a közjegyzők töltenék fel az irataikat. „Ennyi adat egy helyen történő őrzése rendkívül aggályos, és megfelelő szabályozás hiányában rengeteg visszaéléshez vezethet” – figyelmeztet a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóság (NAIH) vezetője még vizsgálja a „jogi konstrukciót”.